Bogyó és Babóca torta
Valószínűleg nincs olyan kisgyermekes anyuka, aki ne ismerné Bartos Erika tündéri figuráit, Bogyót és Babócát, no meg persze a többi erdőlakót, akik állandóan valami új kalandba keverednek. PindUraság imádja, így bizony nálunk is naponta csendül fel a rajzfilm zenéje, nézünk pár részt, elolvasunk néhány mesét, így már én is kívülről fújom a történeteket.
Ez a torta a nagy évszakos mesekönyvön alapul, az oldalán próbáltam az átmeneteket jelezni, felkerült rá néhány ismerős helyszín, figura. Több-kevesebb sikerrel, ezt azért hozzátenném. Én kis naiv, azt hittem, hogy jó sok figurát rá tudok még tenni az oldalára, de annyira folyt a fekete festék, hogy inkább feladtam.
No, ilyen lett, közel sem tökéletes. A belseje gyerekbarát tejcsokis, ezúttal tonkabab nélkül. :-)
A százlábú, akit Karácsonykor mentenek meg:
A cseresznyefák, háttérben a szivárvány csúszda:
Azért egy darabig megint nem vágyom rá, hogy burkolt tortát készítsek. :-)

De nagyon aranyos kis torta! Nagyon ügyes vagy! Jó sok pepecselős figurákat készítettél de azt hiszem a gyerkőc aki kapja biztosan nagyon fog örülni neki!
VálaszTörlésKöszönöm Éva, nagyon örült neki, ennek pedig én is, hiszen ez a lényeg! :-)
TörlésNagyon vidám hangulatú tortát csináltál, biztos finom is!
VálaszTörlésSzépek a figuráid!
Köszönöm, aranyos vagy! :-)
TörlésEz csodaszép lett! A lányom kedvenc mesehősei, biztos Ő is nagyon örülne egy ilyen tortának szülinapjára. :)
VálaszTörlésNálunk is ez a kedvenc éppen. :-)
TörlésImádnivaló a torta, fb-n már írtam, de itt is akartam, hogy nyoma legyen a rajongásomnak! :))
VálaszTörlésDrága Barni, nagyon aranyos vagy, igen, a FB kicsit visszaveti a blogos kommunikációt, de sebaj. :-)
TörlésEz csodaszép, nagyon ügyes vagy!!! Az én fiam is odáig lenne érte :)
VálaszTörlésKöszönöm! :-)
TörlésJaj, de cuki lett! Imádom! :) Szuper ügyes és türelmes vagy! :)))
VálaszTörlésNekem a százlábú volt a kedvencem. :-)
TörlésPedig már örültem, hogy újra tortázol!!!
VálaszTörlésAzért ne add fel! :-))))
Nagyon cuki kis torta lett!
De drága vagy! :-) Ez jól esett. :-)) Nem adom fel, de jelentősen csökkentem, már nem nagyon fér bele. :-)
TörlésHuh, ez most akadt valahogy a szemem elé :) Mennyire cuki!! És mennyi babra meló lehetett vele :O
VálaszTörlésSzuper lett ez a torta is! ;) Érdekelne, hogy a katicalány csápjához sima drótot használtál, vagy valami speckó beszúrót?
VálaszTörlésKöszi: Edit
Kedves Edit, annyira nem speckó, hogy a mini tűzőgépből szedtem szét hozzá kapcsot. :-) Ugyan nagyon nem szeretek nem ehető dolgot pakolni a tortákra, de ennyi kivételt sajnos kell tenni. :-) Meg ez látható helyen van, de azért nem árt figyelmeztetni.
TörlésNagyon szépen köszönöm a gyors választ!
TörlésTovábbi szép napot kívánok! ;)