Csúcsbonbonok születése, és én ott lehettem! :-)

Petra beszámolt már csokoládékalandjainkról, ami tényleg hatalmas élmény volt. Még a nyáron, Vianne jeges finomságok versenyén nyertük a lehetőséget Petrával, hogy elmehetünk Vivihez és közösen készíthetünk vele bonbonokat. Alig vártuk, hogy jöjjön a hűvös idő és sort keríthessünk a dologra.

Vivi nagyon figyelmesen az általa készített rózsalikőrrel várt minket. Erről csak annyit, hogy még Karácsony előtt elkészül nálam is, mert ez valami fenomenális. (Előre szólok, sok hasonló jelző lesz még. :-))

A konyha olyan, mint amilyennek elképzeltem, stílusos, mint Vivi. Terülj-terülj asztalkámmal várt minket, amin minden volt, amit szokott használni. Csupa különleges alapanyag, fűszer, gyümölcs, virág, csokoládé és legalább egy tucat polikarbonát forma. Mindent megkóstolhattunk és kiválaszthattuk, mi kerüljön a csokira.

Vivi temperálta nekünk a fehér csokoládét, ebből készült a táblás csokoládénk. A szórást már mi végeztük, az egyik felére került kandírozott gyömbér (ami nekem a csúcs) és kandírozott citromhéj. A másik felét kakaóbab-törettel és kandírozott jázminnal szórtuk meg.



A csokik mentek a hűtőbe, majd egy óra múlva egyszerűen kifordultak a formából. Csodás látvány volt, főleg azután, hogy én múltkor vagy ötvenszer odacsaptam a formámat itthon, mire kijött a formából. :-)

Itt mutatnám meg az egyik szülinapi ajándékomat, amit Julcsi barátnémtól kaptam, egy ChocoMet! Tulajdonképpen mi is ilyet készítettünk, csak más feltéttel. Nagyon örültem, hiszen háromféle liofilizált gyümölcsöt is kóstolhattam (epret, málnát és feketeribizlit).


A táblás csoki után jött az igazi fortély, hogyan készülnek a bonbonok.


Nagyon koncentráltam miközben készült a csokihüvely.


Petra bevállalta, hogy temperálja a második adag csokit (nagyon bátor volt és persze ügyes).


Én is megpróbáltam, na ebből jutott a formába, a bútorra és a padlóra is Vivi nagy örömére. (Bocsi! :-))


Az első adag bonbon ment a hűtőbe.


Petrával javítgattuk a burkot, ahol túl vékony lett. (Szóval a javítgattuk enyhe túlzás, én inkább fotóztam. :-))


Mindegyik bonbon megkapta a töltelékét, a talpát és visszamentek a hűtőbe. Ekkor kóstoltunk két korábban készült bonbont, bodzaszörpöset (Nyami!) és vörösboros-diósat, ami egyszerűen mennyei volt (ezt mintha Erinacea Facebook oldalán láttam volna).

De lássuk, amiket mi készítettünk (a ganache-t már előre elkészítve kaptuk):

Az első egy Pixie-ihlette csoda, csillagánizsos ganache (amit megszerettem) rétegelve aszalt körtével, közte mogyoró krokant.


A második egy levendulás cseresznyelekvárral és levendulás ganache-sal töltött bonbon, a rétegek között kakaóbab-törettel.


A harmadik, amiről csak szuperlatívuszokban tudnék írni, sáfrányos ganache, kandírozott gyömbérdarabkákkal.


A sáfrányért odáig vagyok, nálunk gyerekkoromban (és azóta is) mindig sáfránnyal készült a rizs, de már el tudom tőle vonatkoztatni, ezentúl megy a krémekbe is! Micsoda kombináció!

Persze fel lettünk pakolva bonbonokkal, még van egy pár darab, de nem szándékozom túl sokáig tartogatni. :-) Petrától kecskeméti barackpálinkát kaptunk, ami nem valószínű, hogy sokáig meglesz, mivel nagy pálinka rajongó vagyok. Vivitől pedig megkaptam még extra ajándékként a Toszkánából hozott spagetti fűszerkeveréket, ami nagyon-nagyon finom és intenzív, már főztem vele!

Lányok, nagyon köszönöm Nektek ezt a fantasztikus élményt, remélem, találkozunk még!

Megjegyzések

  1. Nagyon jó hangulatú beszámolót írtál - biztos vagyok abban, hogy a találkozó is fergeteges volt! Na és a bonboncsodák, hű, ilyen különlegességeket soha nem kóstoltam! Mind-mind nagyon szép lett, biztosan finomak is! :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szuper lehetett, és az a sok finomság amit készítettek, az káprázatos:) Már a látványtól is híztam pár kilót:)

    VálaszTörlés
  3. Jó lehetett ez a találkozó! Nagyon jól néznek ki a bonbonok! :))

    VálaszTörlés
  4. Mennyi finomságot alkottatok. Elég csak ránézni a képekre.. tartok tőle, hogy én nem mostanában fogok ilyen finomságokat enni :(( És külön köszönet Neked is a képes beszámolóért jó volt benneteket látni, ha csak így képen is!

    VálaszTörlés
  5. Csak kapkodtam a fejem, mennyi íz és különleges keverék. Jó móka lehetett, gratulálok nektek utólag is! Jó volt olvasni a beszámolót :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon jó lehetett Nektek! Szívesen megnéztelek volna ott és hallgattam volna biztos sokat nevettetek is! Nagyon jókat csináltatok aminek a felét sem ismerem de szívesen megkóstolnám! Jó volt olvasni beszámolódat!

    VálaszTörlés
  7. Még olvasni is jó volt, hát még ott lenni! És azok a bonbonok...csak nyeltem nagyokat:-)

    VálaszTörlés
  8. Élvezetes a beszámolód, visszaadja az együtt munkálkodás kellemes hangulatát. És nagyon jók a fotók is!

    VálaszTörlés
  9. Finomabbnál finomabb bonbonokat készítettetek! Nagyon ügyesek vagytok! :)
    Jó volt olvasni a beszámolót, eltudom képzelni milyen jól éreztétek magatokat! :)

    Köszi a beszámolót és a képeket!

    VálaszTörlés
  10. Drága Katám! Ez jó volt! Köszi. Téged olvasva jövök rá, hogy egy-két momentumot nem említettem -hiába, a kor. ;DDDD
    Lányok, tényleg nagyon jó volt! Vivi és Kata nagyon aranyosak, élmény volt megismerkedni velük. :)))

    VálaszTörlés
  11. Gabi, ezek után nem is akarok többé bolti bonbont enni, annyira finomak voltak. :-)

    Trollanyu, Flóra, tényleg az volt. :-) Megismételném bármikor!

    Panna, remélem, tudsz azért majd kóstolni valamikor. :-)

    Tejszínhab, teljesen Vivi érdeme, aki jól kitalálta, miket készítsünk.

    Éva, nekem is nagy élmény volt végigkóstolni a csudiklassz alapanyagokat.

    Gerdi, alig várom, hogy egyedül is nekiálljak kipróbálni. :-P

    Marisz, köszönöm, Petra érdeme is, kaptam is képeket és ő is fotózott, az ő képei nagyon tetszettek.

    Okki, nagyon örülök, hogy tetszett. :-)

    Petra, nem is baj, ha nem ugyanazt írjuk :-), ja persze, milyen kor? :-P Ja, a paradicsom tényleg inkább retek volt! :-)

    VálaszTörlés
  12. Nagyon ügyik voltatok! Jò volt làtni a lelkesedést az arcotokon, a padlò miatt meg ne aggòdj, màr megszokta ő is és a csalàd is:) a vörösboros-diòs bonbont tènyleg Erinacea facebook oldalàn làthattad, az ő jàtékára készítettem. Jò volt Veletek:)

    VálaszTörlés
  13. Vivi, tegnap elfogytak a finomságok. Nagyon köszönjük a lehetőséget, fantasztikus élmény volt! :-)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések