Barnabás első szülinapi tortája


Édes Barnusom 25-én egy éves lesz, hihetetlen! Úgy elrepült ez az utóbbi egy év, már megértem, amikor anyukám erről beszél. Ma ünnepeltük a család egyik részével Barnus szülinapját és a nagynénjéét is, mégsem voltunk elegen ahhoz, hogy valami hatalmas tortát készítsek, így kicsiben gondolkodtam, kár volt. :-)

Topsy turvynak indult, de nem jött össze, túl kicsiben próbáltam megoldani és amúgy is minden összeesküdött ellenem. Ez még csak az első tortája volt, lesz még, mert ünnepeljük még a család másik felével, majd az jobban sikerül (remélem). :-)

A macifej Barnus kedvence, így az került rá marcipánból, rögtön le is csapott rá. :-)

Belül narancsos trüffelkrém volt.



Barnus, Timi, Isten éltessen Titeket sokáig!

Megjegyzések

  1. Isten éltesse a Te kis Barnusodat! Annyira édes kisfiú! Klassz lett a torta, és ahogy ismerlek biztosra veszem, hogy nagyon finom.:)

    VálaszTörlés
  2. De Tündérke! Istenke éltesse nagyon sokáig!Timikét is köszöntöm Istenke éltesse sokáig! A torta nagyon szép lett, biztosan nagyon finom!
    A kis unokám mikor első szülinapi tortáját kapta szintén /így ahogy a kisfiad / rögtön a lényegbe nyúlt, mi meg ettük ami maradt !:-))

    VálaszTörlés
  3. Nagyon aranyos! Meg a torta is!

    VálaszTörlés
  4. Boldog Szülinapot Barnusnak, meg Timinek is:) Tündéri kisfiú a ragyogó kék szemeivel:) A torta nagyon profi lett, a narancsos trüffel nagyon izgatja a fantáziámat. Nemsokára tortát kell sütnöm, még nem döntöttem el, hogy milyen legyen.

    VálaszTörlés
  5. Nagyon édes kisfiú, boldog szülinapot!! Nagyon szép lett a torta!

    VálaszTörlés
  6. Cukorfalat a kissrác és a torta is! :)

    VálaszTörlés
  7. Isten éltesse sokáig Barnabást! Nagyon aranyos kis csemete:-) Nekem az hihetetlen, hogy enyém 13 éves lett 21-én:-)))

    VálaszTörlés
  8. Boldog Szülinapot a Kisfiadnak! Nagyon szép lett a torta! :) Ügyes vagy!

    VálaszTörlés
  9. Nagyon aranyosak vagytok, köszönjük a jókívánságokat! Barnus szerint "Te-te." :-)

    VálaszTörlés
  10. Nagyon boldog szülinapot a gyönyörűséges kisfiadnak!:-)A torta nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
  11. Boldog szülinapot a kisfiadnak, a torta csoda jó lett!:-))

    VálaszTörlés
  12. Ditta, Gesztenye, átadom a drágának, köszönöm Nektek! :-)

    VálaszTörlés
  13. Gyönyörű a kisfiad, micsoda szemek:))
    Isten éltesse! Meg a jòfej anyukájàt is, aki maga süti neki a szépséges tortát és nem más bloggerinàtòl rendeli!;)

    VálaszTörlés
  14. Vv, köszi!! :-) Ma van a napja, már ébredezik, mindjárt jól megpuszilgatom. :-)
    Nimródnak is nagyon boldog szülinapot. Láttam ám! :-)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések