Joghurt fagylalt

Kétségtelen, hogy manapság gyakrabban készül fagyi a konyhámban, mint rendes étel. Ezért csak és kizárólag PindÚr okolható, aki előbb kér fagyit ebédre, mint bármi mást. Szerintem a joghurt fagyi az én gyerekkoromban jött divatba, azóta találkoztam már nagyon jóval és borzalmas, aromás förmedvényekkel is. Ez olyan hagyományos, egyszerű, viszont annál inkább joghurt ízű verzió, amit ehetünk csak úgy magában vagy készíthetünk bele gyümölcsörvényeket is fokozva az izgalmakat.




Hozzávalók:

500 g görög joghurt (pl. Bakoma)
100 ml víz
100 g cukor
1-2 kezeletlen citrom héja

néhány szem eper
1 ek. cukor

A vízből és a cukorból szirupot főzök, mikor eltűnnek a cukorkristályok, hozzáadom a citromhéjat és további 5 percig forralom, hagyom visszahűlni. Összekeverem a joghurttal (botmixert használtam, hogy a citromhéjat jól felaprítsa, de lehet csak kanállal is), néhány órára hűtőbe teszem. A jól kihűtött alapot a fagyigép gondjaira bízom, 30-40 perc alatt el is készíti a fagylaltot. A kész fagyit műanyag dobozba teszem.

Az epret a cukorral összeturmixolom, belekanalazom a fagyiba, a kanál végével örvényeket rajzolok belőle, rövid időre visszateszem a fagyasztóba.



Tipp: fagyigép hiányában, tegyük az alapot műanyag dobozban a fagyasztóba, 20 percenként keverjük át botmixerrel vagy villával, hogy ne jegesedjen. Ezt ismételjük meg ötször-hatszor a kívánt állag eléréséig.



Megjegyzések

  1. Nagyon finom lehetett ez a fagyi, mi is szeretjük a joghurtfagyikat!
    Külön örülk, hogy megemlíted a joghurt márkáját, mert nem ismerem, de majd kipróbálom én is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. remélem, tetszeni fog, ha kipróbálod. Én nagyon szeretem ezt a joghurtot, jó sűrű és finom, tényleg csak ajánlani tudom. Én az auchanban szoktam venni, de a sparban is van azt hiszem.

      Törlés
  2. Katuci!
    Istenien néz ki, ezt is ki kell próbálni :-)
    A második kép valami csodás :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De drága vagy, de tényleg! Annyira szép ez a tavasz nem? Olyan hosszú volt ez a tél és most olyan jól esik ez az illatos és virágos tavasz.

      Törlés
  3. Jajjjajjjj nekem mér nézelődöm itt ilyenkor?:D:D Mennyei!

    VálaszTörlés
  4. Nálam is első helyen áll a joghurt alapú fagyi -gyümölccsel :) Gyönyörű képeket készítettél!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért nem vitatom el az angolkrém alapú fagyiktól az első helyet, mert azok krémességét talán nem tudja semmi felülmúlni. :-)))

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések