A második...

Biztosan nem sokan olvassátok ma ezt a bejegyzésemet, hiszen a lányok várják hímes tojással a locsolókat, a fiúk pedig ugye bőszen hajkurásszák a lányokat. Bár nincsenek illúzióim, nem hinném, hogy sokan olvassák a blogomat az erősebbik nemből.

De miről is van szó? Arról kérem, hogy büszkén jelentem, hogy ma két éve van kitartásom ahhoz, hogy blogot vezessek a konyhai ámokfutásomról. Nem nagy idő, tudom, de higgyétek el, nekem nagyon sokat adott. Teljesen átalakult a gasztronómiai szemléletem, megismerhettem személyesen vagy virtuálisan rengeteg új embert, segíthettem adományokat gyűjteni és sikerült ellesni, kitanulni új dolgokat, amiket tovább is lehet adni. Amitől pedig Férj retteg, hogy folyton új kütyüket kell beszereznünk, amelyek látszólag teljesen feleslegesek (persze én tudom, hogy nem), ezek a kütyük pedig újabb és újabb szekrényeket igényelnek. De ő csak tűr és tűr és elvisel és köszönöm ezt neki. PindÚr - aki szépen nő a bloggal együtt - még mindig türelmes, ha arról van szó, hogy anya kicsit elvonul a konyhába, egy cukipofa na.

Számomra még mindig hihetetlen, amikor valaki tudja a blogom nevéről, hogy ki vagyok. Jó-jó, nem sokan, de néhányan, és ez olyan nagyon jó érzés.Ezért is köszönöm, hogy itt vagytok, olvastok, megosztotok, mert jó tudni, hogy vannak, akik néhanap szívesen néznek be a virtuális konyhámba. Kívánom, hogy legyen ez még így jó darabig.

Ennyit a zavaros ömlengéseimről - hiszen írni még mindig nem tudok -, következzék egy ígéret, ünneplünk majd egy kis játékkal is természetesen. Részletek később, amikor már mindenkit javában meglocsoltak.

Remélem, velem maradtok a következő születésnapig is, addig pedig ígérek Nektek sok-sok csokoládét, fagylaltot, tortát, miegymást és satöbbit.

K.