Rózsamintás trüffeltorta

Új dolgot tanultam a hétvégén Petra blogbarátnémnak köszönhetően. Petra nem csak a reformkori ételekhez ért nagyon, de a tortadíszítéshez is. Volt olyan drága és mutatott nekem néhány technikát, köztük a kedvencemet, a rózsamintát is. Persze agyon dicsértük a tortát, noha mindketten láttuk a remegő kezem által okozott károkat. :-) Azért én este még vagy hússzor kinyitottam a hűtőt, hogy meglessem. :-)


Hozzávalók a kakaós piskótához (18 cm-es formához, Ladurée-féle, a receptért köszönet Noéminek), a felsorolt hozzávalókból kétszeres mennyiséget kell majd venni:

3 nagy bio tojás
75 g cukor
30 g liszt
22 g étkezési keményítő
15 g cukrozatlan kakaópor
egy csipet só

A tojásokat szétválasztom, a fehérjéből, sóból és a cukorból kemény habot verek. Hozzáadom a tojások sárgáját, beleszitálom a kakaót, a keményítőt és a lisztet. Lazán egyneművé keverem, vigyázva, hogy a hab ne törjön nagyon össze. Elegyengetem a tortaformában, 170 fokos sütőben 15-17 perc alatt készre sütöm. (Végezzünk tűpróbát!)

A fenti piskótát ismét elkészítem.

A rácson kihűtött egész piskótákat három-három lapra vágom, félreteszem. Egy lap kimaradt, na az lett az én mini csokitortám. :-)


Hozzávalók a krémhez (Dolce Vita receptje):

250 g 80%-os kakaótartalmú étcsokoládé
250 g vaj
400 ml zsíros habtejszín

A csokoládét és a vajat egy edényben összeolvasztom. Mikor egyneművé olvadt, félreteszem hűlni. A hideg tejszínt kemény habbá verem, óvatosan összekeverem a lehűtött vajas keverékkel.


Miután miden kész, elkezdem összerakni a tortát. Ehhez egy állítható vagy kapcsos tortaformára lesz szükség. Kiválasztom a legsimább felületű piskótalapot, a krém harmad részét külön tálba teszem és félrerakom. A forma aljába helyezek egy lapot, rá a maradék krém negyed része, elegyengetem, a következő lap, krém és így tovább. A formát hűtőbe teszem 2-3 órára. Ezalatt a krém gyönyörűen megszilárdul, a vaj és a csokoládé visszadermed. Óvatosan leválasztom a formát. A félretett krémmel vékonyan bevonom (ezt Petra csinálta, az ő általa készített krémmel, ezt a receptben helyettesítettem). A többi krémből csillag csövű kinyomóval elkészítettük a díszítést.


Hű, jó móka volt! Petra, nagyon köszönöm ezt a napot! No meg a többieknek is, akikkel nagyon jó volt találkozni!


Megjegyzések

  1. Nagyon szép! Én is nagyon rég kinéztem ezt a díszítési módot, csak nem találtam megfelelő receptet a krémhez. Talán ezzel sikerül :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Óóó, köszönöm, azért még elég amatőr így első próbálkozásra. Ahogy írtam, nem ez a krém volt a díszítésnél, hanem Petra hozott egy mascarponés csokikrémet, de talán ezzel is működik. Amúgy tejszínnel vagy vajkrémmel biztosan.

      Törlés
  2. Nagyon szép lett a tortád. A szülinapi tortám is igy készült:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm és Isten éltessen sokáig! Láttam ám! :-)

      Törlés
  3. Csodálatosan néz ki ez a torta! Egyszer talán kipróbálom, akkor csak a kinyomócsővel készítetted? Na annak a használatát kellene nekem gyakorolnom?:-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amúgy hihetetlenül egyszerű, közepes méretű csillagcsővel készült, belülről kifelé haladva. Azt nem mondom, hogy nem kell hozzá biztos kéz, az enyém remeg ilyenkor. :-)

      Törlés
  4. Tényleg nagyon jól néz ki, én is pont trüffel tortát készítettem, lehet, h legközelebb én is vmilyen formában díszítem!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem kb. csokimérgezésem lett a hétvégén. De egy kis narancs nagyon hiányzott belőle.

      Törlés
  5. ÓÓÓÓÓÓÓ! Csodás! Kérek ízelítőt a rózsanyomkodásból!!!!! Nekem is jól jönne hétvégére, ha megmutatnád, megköszönném! ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocsi, de így utólag nem igazán tudom megmutatni, közben meg nem volt idő fázisfotókra, hisz csak olyan gyakorlás volt. :-) Youtube videót biztosan találsz róla. Amúgy közepes csillagcső, a mintát belülről kifelé nyomd, majd mindegyik rózsa mellé egy újabbat. A díszítést a torta tetején kezdjük, úgy haladunk a széle felé.

      Törlés
  6. Nagyon szép lett!!! Mondanom sem kell, hogy ezeket a rózsákat már én is kinéztem magamnak, csak nincs, aki megmutassa! :-)
    Ügyesek vagytok!

    VálaszTörlés
  7. Fantasztikus! Ezt én is szívesen megtanulnám, pont jól jönne tesóm közelgő szülinapi tortájára :)

    VálaszTörlés
  8. Annyira gyönyörű lett Kata!!! Kivàncsian vàrom a folytatàst...

    VálaszTörlés
  9. Köszönöm Nektek a kedves szavakat, na, találtam hozzá leírást:

    http://iambaker.net/rose-cake-tutorial/

    VálaszTörlés
  10. Az utolsó megjegyzésed egy kicsit, Bogyó és Babócásra sikeredett. :-)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések