Áfonyás fagyitorta
Én nem az a fajta ember vagyok, akinél véget ér a fagyiszezon csak azért, mert már nem kell bekapcsolni a légkondit. Én bizony akármikor képes vagyok fagyit enni. Áfonyát meg végképp bármikor képes vagyok magamba tömni. Akkor hát legyen a kettő együtt egy jó kis fagylalttortában. Szerintem ez egy nagyon egyszerű, elegáns desszert, amely méltó befejezése lehet akár egy ünnepi vacsorának is. De nem dicsérem tovább, beszéljen csak magáért!
A recept megtalálható a Kifőztük magazin szeptemberi számában is.
50 g vaj
250 g mascarpone
250 g túró
A kekszet morzsásra daráljuk, hozzáadjuk a vajat, összedolgozzuk, és egy kapcsos, sütőpapírral vagy fóliával bélelt tortaforma aljába nyomkodjuk. Az alapot hűtőbe tesszük. Az áfonyát a citrom levével és a cukorral összeforraljuk, néhány perc alatt lekvárt főzünk belőle. A túrót, a krémsajtot, a citromhéjat és az áfonyaszószt robotgéppel simára keverjük. A tejszínt kemény habbá verjük, a krémhez forgatjuk. Az áfonyás alapot fagylaltgéppel 15 perc alatt készre dolgoztatjuk (fagylaltgép hiányában ez a lépés elhagyható), majd elegyengetjük a kekszes alapon. A tetejére szórjuk az áfonyát és a pisztáciát, néhány óra alatt kifagyasztjuk. Tálalás előtt fél órával kivesszük a fagyasztóból a tortát, leválasztjuk róla a tortakarikát és a sütőpapírt.
A recept megtalálható a Kifőztük magazin szeptemberi számában is.
Hozzávalók (18 cm-es tortaformához):
100 g kakaós keksz
1 kezeletlen citrom
200 ml tejszín
250 g áfonya
100 g cukor
a tetejére:
250 g áfonya
néhány szem pisztáciaA kekszet morzsásra daráljuk, hozzáadjuk a vajat, összedolgozzuk, és egy kapcsos, sütőpapírral vagy fóliával bélelt tortaforma aljába nyomkodjuk. Az alapot hűtőbe tesszük. Az áfonyát a citrom levével és a cukorral összeforraljuk, néhány perc alatt lekvárt főzünk belőle. A túrót, a krémsajtot, a citromhéjat és az áfonyaszószt robotgéppel simára keverjük. A tejszínt kemény habbá verjük, a krémhez forgatjuk. Az áfonyás alapot fagylaltgéppel 15 perc alatt készre dolgoztatjuk (fagylaltgép hiányában ez a lépés elhagyható), majd elegyengetjük a kekszes alapon. A tetejére szórjuk az áfonyát és a pisztáciát, néhány óra alatt kifagyasztjuk. Tálalás előtt fél órával kivesszük a fagyasztóból a tortát, leválasztjuk róla a tortakarikát és a sütőpapírt.
Szeretem az áfonyát, ez a torta pedig gyönyörű lett! Kaphatok egy szeletet?
VálaszTörlésBár mondhatnám, hogy igen, de szó szerint hűlt helye sincs már! :)
TörlésMár a színével elbűvöl! az ízét pedig el tudom képzelni...(összefutott a nyál a számban :)
VálaszTörlésÓ, igen, csodás a színe! Mindig kacérkodok ilyenkor a gondolattal, hogy egyszer lesz egy ilyen színű falam. :)
TörlésEgyszerűen csodás!
VálaszTörlésKöszönöm, Wanna! :)
Törlésa bevezetővel teljes mértékben egyet tudok érteni,mind a fagyit,mind az áfonyát illetően!!!! :)
VálaszTörlés:)))) Szerintem sok mindenben egyet tudunk érteni amúgy is. :)))
Törlés