Mandulás-sütőtökös sütemény

Imádom az őszt! Már nem azt, amikor éjjeli sötétség van egész nap, hanem a napsütéses, kellemesen hűvös, gyönyörű színű őszt. Na kérem, ez a süti nekem pont ezt jelenti: illatos, színes, finom, jó kedvre derít. Igen, a vajjal kell egy kicsit szöszölni, de megéri. Szóval, a végeredmény egy szaftos, fűszeres süti, aminek a tetejére kötelező összedobni ezt az egyszerű kis krémet.

A képeken feltűnő kerámia kiegészítők ismét Lantos Judit keze munkáját dicsérik. Megtaláljátok a facebookon és WAMP-on.

Recept az októberi  Kifőztükből.


Hozzávalók (18-20 cm-es tortaformához):

a tésztához:

300 g sütőtökpüré (sütve mérve) - ez egy kisebb méretű hokkaido tök volt
200 g vaj
150 g liszt
100 g őrölt mandula
2 teáskanál sütőpor
1 kávéskanál őrölt fahéj
1 kávéskanál őrölt gyömbér
1/2 rúd vanília
2 tojás
100 g nádcukor

a díszítéshez:

10 dkg mascarpone
3-4 dkg porcukor
1/2 rúd vanília
egész mandulaszemek


A sütőtököt kimagozzuk, feldaraboljuk, 200 fokos sütőben félóra alatt puhára sütjük, lehúzzuk a héját, villával pépesre törjük. Amíg sül a tök, a vajat egy kis lábosban felolvasztjuk, közepes lángon forraljuk, egészen addig, amíg megbarnul és mogyoróillata lesz. Egy kis szűrőn egy bögrébe szűrjük, hagyjuk langyosra hűlni.

A tökpürét összekeverjük a barnított vajjal, a tojásokkal, a cukorral és a fűszerekkel. A masszába szitájuk a liszt, a mandula és a sütőpor keverékét, csomómentesre dolgozzuk.

Sütőpapírral bélelt aljú tortaformába öntjük a tésztát, 180 fokos sütőben 30-35 perc alatt készre sütjük. A torta teteje enyhén berepedezik, de a belseje puha és szaftos marad.

A krémsajtot kikeverjük a porcukorral és a vaníliával, a kihűlt tésztára kenjük, megszórjuk durvára vágott vagy egész mandulával.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések