Mert összefogni jó...

Elég sűrű időszakon vagyok túl. A december már egy ideje a legzsúfoltabb hónap az évben, de talán a 2012-es karácsonyi készülődés volt az eddigi csúcs. Viszont történt velem egy fantasztikus dolog, amit mindenképp meg szeretnék osztani veletek. Úgy alakult, hogy a 2012-es évben nagy szerepet kapott az életemben és főleg a blog életében az adományozás. Az utolsó gyűjtésnél elég későn csatlakoztunk a Dankó utcai Wesley János Óvoda részére rendezett gyűjtéshez, viszont annál nagyobb energiával vetettem bele magam a munkába. Szerintem fantasztikus dolgot sikerült elérni egy hét alatt. Csak a közvetlen környezetemet mozgósítottam, mégis összegyűlt annyi minden, amivel sikerült az óvoda minden gyermekének egy kis meglepetést ajándékozni és még belefért némi élelmiszer adomány is.

A csomagokat december 22-én szállítottuk el az óvodába, ahol nagyon nagy szeretettel fogadtak minket a gyerekek és az óvónénik. Hálából karácsonyi dalokat énekeltek, verseket szavaltak, mosolyogtak. Édes, szeretni való gyerekek ők, akiknek az ilyen intézmények tudnak reményt adni egy jobb jövőre.

A gyűjtésről bővebben ITT olvashattok.

De következzen egy kis összefoglaló lista, hogy mivel is sikerült hozzájárulni az óvoda támogatásához a befolyt 46 000 Ft-ból és a személyesen elhozott ajándékokból:

10 kg mandarin
2 nagy üveg méz
3 nagy üveg lekvár
3 kis üveg lekvár
5 csomag kukoricás ropogtatni való
2 karton tej
5 karton nagy dobozos májkrém
párizsi, margarin
3 kg kukoricapehely
csokoládé, keksz, befőtt
4 l citromlé
5 kg cukor
3 doboz tea
3 csomag kakaó

Minden gyermeket megleptünk egy-egy csomaggal, melyekben összesen volt:

20 doboz színes gyurma
5 vízfesték
10 nagy doboz ceruza
25 kis doboz ceruza
10 doboz zsírkréta
35 csomag nápolyi
kb. 4 kg szaloncukor

Furcsának tűnhet ez a tételes felsorolás, de azt szeretném, ha minden adományozó láthatná, hogy mit kaptak a gyerekek.

Mikor csak elkezdtük tervezni a Kifőztük.hu csapatával és számtalan gasztrobloggerrel, hogy kellene néhány szervezetet támogatni, sok negatív kritika érte a kezdeményezést. Sokan állították, hogy nincs értelme, az embereknek nincs pénzük, nincs kedvük vagy éppen bizalmuk adakozni. Én nem is azt szerettem vagy vártam, hogy majd özönleni fognak a pénz- és élelmiszer-adományok, egyszerűen csak bíztam benne, hogy ha valaki szeretne segíteni, akkor segít, csak adjuk meg a lehetőséget. Ha 100 Ft az az adomány, akkor 100 Ft. Ehhez képest nagyon meglepődtem, hogy milyen összegek érkeztek. Vagy hogy éppen kiktől érkeztek ezek az összegek. Nem tudom elégszer elmondani, hogy mennyire köszönöm minden résztvevőnek ezt az összefogást!

Végül, de nem utolsósorban azok, akiknek név szerint is meg tudom köszönni az adományokat és a segítséget:

Gesztenye, Petra, Tünde, Elif, Tisztatészta Petra, Praliné Zsuzsi, Livi, Mandy, Vali, Vera, köszönök Nektek minden segítséget! :-)

További óriási köszönet jár Robinak és Móninak, valamint kis csapatuknak, hogy a Szélmalom Delikátesz is mellénk állt. Ugyanekkora köszönet Hédinek és Tamásnak a Jópofa kofa tulajdonosainak, hogy rögtön mellénk álltak és minden létező módon segítették a munkánkat. Rajtuk keresztül pedig minden névtelen adományozónak, akik megbíztak bennünk és hozzájárultak, hogy ennyi mindent tudtunk vinni az oviba.

Kis csapatot alkotva, Szabó Noémivel (Mandulasarok), Móricz Tündével (Nagymamám konyhájából), Ruzicska Zsófival (Nyammm), Szabó Zsuzsával, Pergel Katival (FoltosBoltos), Dénes Péterrel (Gour-man), Gesztenyével (Bonbon mánia), Petrával (Reformkori konyha), Sacival (ZsiriCsibi Zabszalma) Székely Kingával (Kulináris Ízbombák) és Szijártó Renátával és Tamási Istvánnal (Salubrity), remélem a legközelebbi megmozdulásnál is hasonló sikereket tudunk elérni.

Az ajándékok átadását fényképekkel nem tudtuk dokumentálni, mert ugye vannak személyiségi jogaik a gyerekeknek is, meg aztán érthető okokból nem is szabad az óvodában fényképezni.

Az óvodának nem csak az adventi időszakban jönnek jól az adományok, egész évben szükségük van rá, így ha lehetőségetek adódik rá, kedves Olvasók, segítsetek nekik. Az alábbi linken találjátok a gyűjtés kiírását, ebből kiderül, mi mindenre van szükségük.

Köszönöm még egyszer mindenki segítségét és kívánok Nektek nagyon szép és örömteli 2013-as esztendőt!



Megjegyzések

  1. Kata!
    Nagyon aranyos lett az összefoglaló. Kár, hogy a távolság és az időhiány miatt tevőlegesen nem tudtam részt venni, na de majd az idén jobban előkészítjük és többe tudunk tenni.
    Köszi a hatalmas munkát!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gesztenye, nélkületek nem sikerült volna! Ismerlek jól, tudom, hogy ott segítesz, ahol csak tudsz és azt is tudom, hogy nem ez volt az utolsó közös akciónk. :-)

      Törlés
    2. Nagyon szépen írtad, ez így van, lesz még sok közös akciónk, mert adni valóban nagyon jó :-))

      Törlés
  2. Köszönjük a beszámolót!
    Adni mindig jó!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen! Bár tudnék kicsit összeszedettebben írni. :-) De most semmi nem megy. :-) Így van, adni mindig jó! örülök, hogy újra találkoztunk! :-)

      Törlés
  3. Gratulálok ehhez a szép és nem mindennapi önzetlen munkátokhoz! Nagyon szép dolgot csináltatok! Ha tudok én is szoktam itt a környezetemben lépcsőházban rászorulóknak adakozni és annyira hálásak tudnak lenni és ez olyan jó érzés nekem!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Neked Éva a kedves szavakat! Én is azt gondolom, hogy tudni kell adni és elfogadni is. Ha csak kicsivel segíthetünk, hát segítsünk kicsivel, ha naggyal, akkor naggyal, a lényeg a segítség, arra pedig mindenhol szükség van! Nagyon boldog új évet kívánok Neked!

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések