2014. április 16., szerda

Közös recept: csirke tikka masala

Közös recept: időről-időre együtt főzünk Coffeinmentes Anikóval, eztettem Écivel és Gabával a Tarka Bárkáról. Az akcióról részletesebben az előző, leveses bejegyzésben és a második, salátásban is olvashattok.


Először is, ez lesz az első olyan bejegyzés a blogon, amihez nem lesz képem. Készült ugyan, de sikerült végérvényesen az univerzumba repíteni. Szóval nem kell szombat éjjel képeket törölni, hogy legyen hely a képes meghajtómon, majd gyorsan a lomtárat is kiüríteni, mert akkor bizony odavesznek olyan dolgok is, amikre nagyon vigyáztunk. :( Még Férj is próbál mindent elkövetni, valami varázsprogramot ráuszított a fényképezőgépemre is, ami elő tud szedni onnan törölt képeket, de sajnos még ez sem segített. Ennyit a nyafogásról...

Tehát, közös főzésünk harmadik állomásánál tartunk, Anikó pedig úgy határozott, főzzünk csirke tikkát. Mondanom sem kell, még soha nem készítettem. Szomorúan vallom be, hogy a nagyon leegyszerűsített verziót választottam. A boltban (pl. spar) van garam masala keverék, de mellette ott figyel a kész tikka keverék is, így azért nyúltam, hogy ne kelljen még egy csomó más fűszert is beszereznem mellé. Őszintén szólva, nekem túlságosan fahéjas. Nem tudok vele mit kezdeni, összességében finom volt, de nem olyan, amit rendszeresen készítenék. (A család is leszavazta sajnos.) Bár lehet, hogy egy húsmentes pl. padlizsános verzió jobban bejönne. Recept ügyileg a dobozka leírására és Jamie Oliverre hagyatkoztam, a kettőből hoztam össze a dolgot.

A lányok velem ellentétben szuperül vették az akadályt.

Hozzávalók:

500 g csirkemellfilé 2 cm-es kockákra vágva
2 mogyoróhagyma
2-3 gerezd fokhagyma
5 cm-es friss gyömbér
1 csokor koriander vagy petrezselyem
ízlés szerint chili
1 teáskanál só
1/2 citrom
3 evőkanál tikka fűszerkeverék
2 dl görög joghurt
2 evőkanál olaj
1/2 zöld és 1/2 piros színű kaliforniai paprika
40 dkg paradicsom konzerv (passata vagy hámozott és darabolt)

Késes aprítóba teszem a hagymákat, a reszelt gyömbért, a zöldfűszert és a chilit, alaposan összedarálom. Összekeverem a sóval, a citromlével, a tikka fűszerrel, a joghurttal és az olajjal. A fűszeres pácba forgatom a csirkekockákat. 6-8 órára vagy éjszakára hűtőbe teszem.

Másnap a paprikákat apró kockákra vágom, összekeverem a paradicsommal, kiveszem a húst a pácból, azt is belekeverem. Sütőedénybe szedem, 220 fokra előmelegített sütőben sütöm 10 percig. Ekkor kiveszem az edényt, rászedem a maradék pác szószt, összekeverem, visszadugom még 10 percre a sütőbe. Rizzsel tálalom.

Ennyi az én verzióm, most következzék a többieké:

Anikó - Coffeinmentes  tikkája mesésen szép tálalásban, naan kenyérrel:


 Eztettem Éci tikkadt csirkéje, azaz pulykája:


Gaba receptje a Tavola in Piazza blogról:




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése