PindÚr harmadik szülinapjára cirkuszt!

Olykor hitetlenkedve bámulom, hogy már ekkora, hogy lehet vele beszélgetni, hogy mesél, hogy barátai vannak, hogy akarata van. Rácsodálkozom, hogy eltelt már három év azóta, hogy először a kezembe vettem. Imádom őt. Nem, most nincs olyan érzésem, hogy "szinte még csak most született", mert nem is olyan régen született meg E-baba, így végképp nagyfiú mellette. Hihetetlenül szélsőséges, érzékeny, okos stb.

Na, szóval ezek egy iszonyú elfogult anyuka gondolatai elsőszülöttje harmadik születésnapja kapcsán. De gyorsan hozzá is kapcsolom a gasztro részt. Íme, ez volt az a torta, amivel a bölcsiben ünnepelték PindUraságot. Úgy éreztem, ideje közel másfél év után ismét marcipánt ragadnom és az Ő kedvéért valami jópofát összehozni. egy darabig köszönöm ismét nem hiányzik a szöszmötölés, de tény, hogy minden percét élveztem, amíg ezzel a tortával foglalkozhattam.


Hozzávalók a kakaós piskótához (két darab 18 cm-es formához, Ladurée-féle, a receptért köszönet Noéminek):

6 nagy bio tojás
150 g nádcukor
60 g (tönköly fehér) liszt
45 g étkezési keményítő
30 g cukrozatlan kakaópor
egy csipet só

Hozzávalók a krémhez:

600 ml tejszín
200 g étcsokoládé
200 g tejcsokoládé
100 g nádcukor
50 g cukrozatlan kakaópor

+100 g vaj és 100 g porcukor a vajkrémhez
1 kg marcipán a burkoláshoz és a  figurákhoz


Egy-két nappal előtte elkészítettem a figurákat, hogy legyen idejük kicsit kiszáradni.

A krémet a torta összeállítása előtti nap készítem el. A tejszínt felforralom, majd több részletben a csokoládéhoz keverem, közben édesítem a cukorral és hozzákeverem a kakaót is. Hűtőbe teszem éjszakára, másnap robotgéppel óvatosan felverem.

A piskótalapokhoz a tojásokat szétválasztom, a fehérjéből, sóból és a cukorból kemény habot verek. Hozzáadom a tojások sárgáját, beleszitálom a kakaót, a keményítőt és a lisztet. Lazán egyneművé keverem, vigyázva, hogy a hab ne törjön nagyon össze. Megfelezem a masszát, elegyengetem a két 18 cm-es tortaformában (az alját sütőpapírral kibélelem), 170 fokos sütőben 15-17 perc alatt készre sütöm. (Végezzünk tűpróbát!) Rácson hagyom kihűlni.

A piskótákat három részre vágom. A tortát a megtisztított tortakarikába visszahelyezve állítom össze, a tetejénél kicsit trükközni kell, hogy csúcsos legyen. Néhány óra a hűtőben, majd jöhet rá a porcukorból és puha vajból kevert vajkrém réteg, hogy a marcipán jól tapadjon. A marcipánt mindig porcukros felületen nyújtsuk ki, hogy ne ragadjon a felületre! Jöhet a díszítés és kezdődhet is a köszöntés.

Megjegyzések

  1. Leírni nem tudom, hogy mennyire tetszik!! Egyszerűen tökéletes. Vidám, színes, igazi lurkónak való torta. Kalap megemelve, fantasztikus ügyes munka, gratulálok!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De aranyos vagy Krisz, nagyon-nagyon köszönöm a kedves szavaidat!

      Törlés
  2. Megérte újból marcipánt ragadni! Boldog szülinapot a nagyfiúnak :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük, köszönjük, és igen, é is így érzem de elég is volt egy időre :)

      Törlés
  3. Boldog születésnapot PindÚrnak! :) Csodaszép a torta, olyan jó vidám. :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyszerű torta! Boldog születésnapot kívánok PindÚrnak! Látszik, hogy tiszta szívből készítetted! :)

    VálaszTörlés
  5. Katuci kívánom a kicsi 3 éves fiadnak, hogy sok boldog születésnapja legyen még egy ilyen édesanya mellett!!! A torta olyan tündéri, hogy azt elmondani sem tudom, csak gyönyörködöm!!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönjük Barbi, és a kedves szavakat is!

      Törlés
  6. Tündéri kis torta lett! Sok boldogságot a picikédnek!

    VálaszTörlés
  7. Zseniális ez a torta :) Sok boldogságot a fiúkának :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. remélem én is, hogy sok örömben lesz része, köszönjük!

      Törlés
  8. Őrületesen jó ez a torta :-) Boldog szülinapot a kis ünnepeltnek! Imádom az állatkáidat... ha ugyanezeket süthető gyurmából is elkészítenéd, dupla boldogság lenne a kicsinek :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, nem véletlenül vagy te a kreativitás nagyasszonya. :) Mekkora ötlet, és van is itthon gyurma, amint lesz egy kis időm, neki is esek. :)

      Törlés
  9. Egy kicsit lemaradtam, de azért annál nagyobb szeretettel puszilom a kis ünnepeltedet! Csodás tortát készítettél biztos volt nagy öröm mikor meglátta!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm Neked is a jókívánságokat!!

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések