2016. december 31., szombat

2016, micsoda év voltál!

Huhh, hirtelen ez jutott eszembe a kis évértékelő bejegyzésem elejére. A blog tavasszal 5 éves lett, számomra is már-már hihetetlen, hogy eddig is volt hozzá kitartásom, és hogy mennyire a szívemhez nőtt. Szegény, kicsit el van hanyagolva, de ennek számos oka van. Most kicsit ebbe kaptok betekintést.

Aki közelebbről ismer, az tudja, hogy tavaly ősszel megszületett harmadik gyermekünk, Zselyke, aki egy kis csoda az életünkben, de amennyire örültünk neki, annyira felforgatott mindent a kis nyugis életünkben. 2 gyerekkel kényelmesen ellaktunk a lakásunkban, de hármónknak már nem lett volna elég, így kerestünk egy házat, amiben mindannyian elférünk majd a jövőben. Úgy terveztük, mire megérkezik a kisasszony, majd mindennel végzünk. Természetesen nem így lett. Zselyke koraszülött lett, a házunk meg még szinte sehogy nem állt. Úgy tűnt, már-már soha nem lesz vége a felfordulásnak, rohanásnak, aggodalmaknak, de szép lassan eltelt egy év, a ház és a környéke alakulgat, a legkisebb és a nagyobbak szépen növögetnek stb.

Tudni kell, hogy Szepyvel (a Kifőztük szerkesztője, és a napi gondom-bajom meghallgatója) év elején elhatároztuk, hogy 2016 pedig a mi évünk lesz. Kicsit döcögősen indult ugyan, de a végére nagyot szólt.

Szóval már épp kezdett minden elrendeződni a nyár végére, amikor felmerült a gondolat, hogy visszamennék dolgozni a munkahelyemre. Végül úgy alakult, hogy sikerült is. Ezzel nagyjából egy időben tudtam meg, hogy én lettem az a szerencsés, aki a Nagyi titka liszt márkanagykövete lehet egy évig. Nem egyszerű összeegyeztetni az elején, de nagyon megtisztelő a feladat, és 2017-ben egyre többször találkozhattok majd velem ebben a szerepben.

Ekkor már úgy éreztem, hogy tényleg el merem hinni, hogy akár ez lehet az én évem. De nem állunk meg ennyinél. Van nekem egy bakancslistám. Nem kifejezetten vágyom saját szakácskönyvre, de tudjátok, mennyire szeretek fotózni. Szóval nagyon szerettem volna, ha összejön, hogy egyszer fotózhassak egy szakácskönyvet. Tehát ősszel adódott a lehetőség, hogy A MIZOnak fotózzak egy könyvet, amit a saját dolgozóik receptjeiből állítanak össze ajándékképp. Lehet erre nemet mondani? Hát nem. A kihívás óriási volt, épp akkor kezdtünk rajta dolgozni, amikor munkába álltam. Tehát hétköznap munka, hétvégén főzés, fotózás. Ha nincs Szepy, anyukám, a férjem és a sógornőm, esélytelen lett volna mindezt három hétvége alatt összehozni. A dolgozói receptek időközben felkerültek a MIZO oldalára is, ITT találjátok. Karácsonykor pedig a kész könyvet is  kezemben tarthattam, ami azért borzasztóan jól esett. Még egyszer ezer köszönet a segítőimnek!

Kíváncsiskodóknak néhány kép:







Ahogy véget ért az ételek fotózása, újabb hétvégi kalandok vártak rám. Néha kikacsintok a gyerekfotózás világába is, főleg a gyermekeim volt kis bölcsijében, ahol ezúttal 3 hétvégén fotóztam karácsonyi minisorozatokat a gyerekekről. Ez is egy egészen új tapasztalat volt.

És végre elérkezett az évvége. Óriási rohanás, kimerülés, és a többi. De itt vagyok, és várom, hogy mit tartogat a 2017-es év. Nektek pedig, drága olvasók, köszönöm, hogy itt vagytok velem, kitartotok mellettem, és erőt adtok a kedves szavaitokkal. Kívánok Nektek sikerekben gazdag, nagyon boldog új évet!

Végezetül az én mai fűszeres, meleg lencsesalátám, recept hamarosan a Díványon!






2 megjegyzés:

  1. Gratulálok a sikeres 2016-os évhez! :) Minden jót idénre is.
    Ja és: gyönyörű neve van a kislányodnak :)

    VálaszTörlés