2015. június 23., kedd

Csokitorta, csak így egyszerűen

Mostanában elég sokszor pötyögtem be az alap csokitorta receptemet, így ideje volt már, hogy felkerüljön a blogra rendesen. Amúgy már több formában fent van, hiszen a piskótarecept alap, és a krém is megtalálható már itt-ott.


Valójában ehhez a krémhez már nem is használok csokoládét. Régebben mindig tettem bele, de túl tömény volt a sok mascarponéval, és nem is hiányzott belőle. Így aztán már csak kakaópor kerül bele. Természetesen nem mindegy, milyet használunk, csak az igazán jó minőségűvel lesz finom. Mivel elég sok kakaót használok, én kilós kiszerelésűt veszek, ilyet.


Ezek a torták tényleg nagyon gyorsan elkészülnek, és a krémet ízesíthetjük akár narancshéjjal, fűszerekkel (pl. reszelt tonkabab), a piskótalapokat megkenhetjük valamilyen savanykás lekvárral is. Ez az alap recept, tényleg millióképpen variálható.


A torták elkészítéséről és összeállításáról ITT olvashattok.


Itt is elmondom, hogy általában jobban szeretem a kisebb átmérőjű, viszont magas tortákat, ehhez van egy (vagyis 4-5) jó kis tortagyűrűm, amit az aldiban lehet néha kapni (ugyanilyen van a tescoma márkának is, csak borsosabb áron, pl. ITT). Ebbe a tortakarikába gyönyörűen vissza lehet rakni a betöltött lapokat, és kihűteni a kész tortát, így biztosan nem csúszik szét, hanem szép egyenes marad.


Szóval, általában a fenti okok miatt inkább két részletben sütőm meg a piskótát, és így jó magas tortát kapok.


De akkor következzék a recept:

Hozzávalók a kakaós piskótához (két darab 18 cm-es formához, Ladurée-féle, a receptért köszönet Noéminek):

6 nagy tojás
150 g cukor
60 g liszt
45 g étkezési keményítő
30 g cukrozatlan kakaópor
egy csipet só

Hozzávalók a krémhez:

500 g mascarpone
200 ml hideg, zsíros tejszín
4-6 evőkanál porcukor
5-6 evőkanál cukrozatlan kakaópor

Hozzávalók a csokimázhoz:

50 g étcsokoládé
25 g vaj


A díszítéshez használhatunk csokireszeléket (ez nálam sokszor a lidlben kapható 200 g-os bellarom márkájú tejcsokija zöldséghámozóval "reszelve"), macaront, cukorkákat, drazsékat, friss gyümölcsöt...


A piskótalapokhoz a tojásokat szétválasztom, a fehérjéből, sóból és a cukorból kemény habot verek. Hozzáadom a tojások sárgáját, beleszitálom a kakaót, a keményítőt és a lisztet. Lazán egyneművé keverem, vigyázva, hogy a hab ne törjön nagyon össze.

Megfelezem a masszát, elegyengetem a két 18 cm-es tortaformában (az alját sütőpapírral kibélelem), 170 fokos sütőben 15-17 perc alatt készre sütöm. (Végezzünk tűpróbát!) Rácson hagyom kihűlni.


Közben elkészítem a krémet. A hideg, zsíros tejszínt egy kevés porcukorral kemény habbá verem. (A titok az, hogy egy műanyag kancsóba teszem, és először lassú, majd gyorsabb fokozaton keverem. Így soha nem csapódik ki vagy esik össze.) A krémsajtot kikeverem a maradék porcukorral és a kakaóporral. Óvatosan beleforgatom a tejszínhabot, és felhasználásig hűtőbe teszem.

A kihűlt piskótákat félbe vagy háromba (ilyenkor csak öt lapot használok fel összesen) vágom (ha egy nagyot sütünk, 3-4 részbe vágjuk). A megtisztított tortaformába teszem az egyik lapot, rákenem a krém negyedét, és így tovább a többivel. A felső réteg a piskóta alja legyen, mert az a legszebb lap. Így, a formával beteszem a tortát minimum 2-3 órára a hűtőbe, Ezután leválasztom óvatosan a tortagyűrűt, és bekenem kívülről is a tortát a maradék krémmel. Ameddig megolvasztom a csokit, visszadugom a hűtőbe.

A csokit és a vajat vízgőz felett vagy mikróban összeolvasztom. Simára keverem, a tortára locsolom. Végül jöhet rá a díszítés.

Éééééés ennyi. :)



14 megjegyzés:

  1. pont van itthon két kiló keményítőm :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A következő 40-50 tortához vagy úgy 200 liter pudinghoz elég is lesz. :))))

      Törlés
  2. Nagyon szépek! Mindig elámultam, milyen magas piskótáid vannak, de most már tudom a titkot :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :)) Köszönöm!! Örülök, hogy segíthetek. :)

      Törlés
  3. Tudom, hogy ezek a goodwill-es termékek drágák, de kb-i árát megírnád?Nagyon tetszik ez a torta, a tésztája és a krémje is könnyűnek tűnik és gyönyörűek a díszítések.
    Marika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Marika!
      Szerintem nem drágábbak, mint a bolti, közepes minőségű termékek, csak nagy kiszerelésben vannak. A kilós kakaó azt hiszem, olyan 3800-4000 Ft körül van. A tescoban múltkor muszáj volt vennem kakaót, mert kifogytam belőle, és 4600-4800 körül jött ki kilója, a sokkal rosszabb minőségűeknek. Egyébként érdemes tőlük e-mailben árlistát kérni, nagyon kedvesek. Néhány termékük van a food packben és a metroban is, ha az közelebb van, de nem ismerem az ottani választékokat.

      Törlés
    2. Köszönöm a választ, tényleg jó ára van.Jobbnál jobb tortákat sütsz, a mogyorótorta is fenségesnek tűnik.Nagyon ügyes vagy!
      Marika

      Törlés
    3. Remélem, hogy tudok segíteni. Tényleg érdemes árlistát kérni, nagyon kedvesek! :) Köszönöm a kedves szavakat!! :)

      Törlés
  4. A képek is csodaszépek, s hogy milyen íze lehet ennek a tortaremeknek, el sem merem képzelni! Még képes lennék magam is elkészíteni... Távozz tőlem....:o)

    VálaszTörlés
  5. A külső színátmenetes krémezést hogy kell csinálni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A bevonásra félretett krémet 2 felé veszed. A felét fehéren hagyod, ezzel vékonyan bekened a tortát, majd az alsó harmadot kissé vastagabban. A maradék krémhez kakaót adsz, hogy középbarna legyen, ebből kensz a középső részre, majd a maradék krémhez még egy kis kakaót keversz, és ezzel befejezed. A végén egy hosszú, sima késsel még egyenletesen végigmész rajta, hogy kb összeolvadjanak a színrétegek.

      Törlés
  6. ahol habzsákból van rózsa nyomva a torta tetejére, ott ugyanezt a mascarponés krémet töltötted a habzsákba? köszi :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Igen, mindig azt használom!

      Törlés
    2. Köszönöm szépen! megsütöttem ezt is, és a túró rudi tortát is, óriás siker :)

      Törlés