2016. július 14., csütörtök

Oreo pite gyümölccsel (sütés nélkül)

Tessék felkészülni rá, mert durva lesz. :) Szóval van ez a szögletes piteforma, teljesen beleszerettem, gyönyörű sütést igénylő és nem igénylő sütiket lehet benne készíteni. Az első, amit szerettem volna már nagyon régen kipróbálni, ez az oreo pite volt, aminek egy közeli rokona annak idején bejárta a pinterestet.

A recept megjelent a júliusi Kifőztük magazinban is.

A formáért köszönet a Cookori webáruháznak! A háttérért pedig a a Fotókelléknek. 




Hozzávalók 36 x 13 cm-es piteformához

az alaphoz:
300 g Oreo vagy -jellegű keksz
100 g olvasztott vaj

a ganache-hoz:
200 ml habtejszín
200 g étcsokoládé
20 g puha vaj

továbbá:
400 g eper vagy más bogyósgyümölcs
mentalevelek
néhány keksz


 A kekszet késes aprítóban simára daráljuk. Hozzácsurgatjuk az olvasztott vajat, és összedolgozzuk a géppel. A kekszalapot egyenletesen a kivehető aljú piteformába nyomkodjuk, és hűtőbe tesszük. 

A tejszínt felforraljuk, és több részletben az aprított étcsokoládéhoz adjuk. Simára keverjük, végül a vajat is beledolgozzuk. 

A gyümölcs felét a kekszalapra szórjuk, majd ráöntjük a csokoládéganache-t. Szilárdulásig hűtőbe tesszük. Tálalás előtt a maradék gyümölccsel, mentalevéllel, keksszel díszítjük. 



1 megjegyzés: