Mandulás-kókuszos torta

Lehetne akár raffaello torta is, de annak illett volna a tetejére néhány raffaello golyót is tenni. Viszont az íze tényleg nagyon hasonlít. A piskóta finom, puha, mandulás. A krém pedig kellemesen kókuszos. A tetejét elég megszórni aprított mandulával is, de a gyerekek kedvéért színes gabonagolyók kerültek rá.


A recept megjelent a márciusi Kifőztük magazinban is.

Kiegészítőket az eztettem bótban vegyetek!


Hozzávalók 22 cm átmérőjű formához

a piskótához:
6 tojás
60 g liszt
50 g étkezési keményítő
30 g őrölt mandula
150 g cukor

a krémhez:
500 g mascarpone
400 ml hideg habtejszín
150 g porcukor
5 csepp mandulakivonat (elhagyható)
1 vaníliarúd
30 g kókuszreszelék

a díszítéshez:
színes gabonagolyók vagy aprított mandula


A piskótához a tojásfehérjét a cukorral kemény habbá verjük. A tojások sárgáját villával elhabarjuk, spatulával a habhoz vegyítjük. Beleszitáljuk a liszt, a keményítő és az őrölt mandula keverékét, nagy mozdulatokkal a habba forgatjuk. A masszát az alján sütőpapírkoronggal bélelt tortaformába szedjük, és 170 fokra előmelegített sütőben 18-20 perc alatt készre sütjük. A formában hagyjuk kihűlni.

A krémhez a tejszínt kemény habbá verjük 1 evőkanál porcukorral. A krémsajtot kikeverjük a maradék porcukorral, a vaníliarúd kikapart magjaival, a mandulakivonattal és a kókuszreszelékkel. A tejszínhabot óvatosan beleforgatjuk, és a krémet felhasználásig hűtőben tároljuk.

A kihűlt piskótát körbevágjuk, óvatosan leválasztjuk a tortakarikáról, majd lehúzzuk róla a sütőpapírt is. Lapjában, recés késsel 3 részre vágjuk. A krémet 3 részre osztjuk. A tortakarikát megtisztítjuk, tortakartonra vagy tányérra tesszük. Belehelyezünk 1 piskótalapot, megkenjük 1 rész krémmel, majd újabb lap és krém következik. Lezárjuk az utolsó lappal, ügyeljünk arra, hogy ez teljesen sima legyen, hogy a torta teteje egyenletes lehessen. 

A betöltött piskótát 2-3 órára hűtőbe rakjuk. Ezután a tortáról leválasztjuk a formát, és a süteményt – széles pengéjű kést használva – bevonjuk a maradék krémmel. Tálalás előtt megszórhatjuk színes gabonagolyókkal vagy aprított mandulával. 

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések