Vöröslencse-pástétom

Teljesen odáig meg vissza vagyok a vega pástétomokért. A vöröslencse pedig nagyon hálás hüvelyes, finom, nem kell előáztatni, nagyon jól ízesíthető. A pástétomot, ameddig nem szilárdul meg, mártogatósként is lehet akár tálalni, utána pedig elvan néhány napig a hűtőben egy műanyag dobozban.

A recept megjelent a Kifőztükben is.

A kiegészítőkért köszönet Lantos Judit keramikusnak, a termékei megrendelhetők ITT, és megvásárolhatók a WAMPon!

 Hozzávalók:

500 g vöröslencse
2 fej hagyma
3 gerezd fokhagyma
1/2 citrom leve
1 teáskanál római kömény 
1/2 dl olívaolaj vagy kókuszolaj
só, bors

A vöröslencsét négyszeres mennyiségű sós vízben nagyjából 15 perc alatt készre főzzük, majd leszűrjük. Közben a megtisztított, felaprított hagymát és fokhagymát közepes lángon megpirítjuk a zsiradékon. A hagymát, a vöröslencsét sóval és borssal ízesítjük, ráfacsarjuk fél citrom levét, hozzáadunk egy teáskanál római köményt, végül az egészet késes robotgépben simára dolgozzuk.

Frissen mártogatósként, kihűlve pástétomként tálaljuk.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések