2014. június 4., szerda

Sült rebarbarás eperdzsem

A blog befőzés rovata erősen el van hanyagolva. Ennek főleg az az oka, hogy már nem készítek mindenféle furcsa lekvárokat, mert nem nagyon fogytak. Maradtunk a baracknál és a málnánál. Ezekből tuti nem marad a következő nyárra. A sima eperlekvárok is megmaradtak, így tavaly már azt sem készítettem.

Idén viszont nem bírtam ki, és csináltam egy kis adag sült rebarbarás eperdzsemet. Ebből biztosan nem marad majd, mert már a fele elfogyott. Isteni, de tényleg, és nem kell nagy adagot csinálni belőle.

A recept a Kifőztük júniusi számában is megjelent.


Hozzávalók:
75 dkg rebarbara
75 dkg eper
2 cm-es darab friss gyömbér
1 rúd vanília
1 kezeletlen citrom
5 evőkanál barnacukor
1 csomag 3:1 dzsemfix
30 dkg cukor

A rebarbara két végét levágjuk, a külső, vékony héjat lehúzzuk, 4-5 cm-es darabokra vágjuk. Az epret kicsumázzuk, a rebarbarával együtt sütőtálba tesszük. Megszórjuk a barnacukorral, ráreszeljük a megtisztított gyömbért és a citromhéjat. A vaníliát felhasítjuk, kiszedjük a magokat, a héjat is a gyümölcsre dobjuk. 180 fokos sütőben 15 percig sütjük.
A vanília héját kidobjuk, a gyümölcsöt összeturmixoljuk, belefacsarjuk a citrom levét, hozzáadjuk a cukrot és a benne elkevert dzsemfixet. Folyamatos keverés mellett, forrástól számítva 3 percig főzzük, csírátlanított üvegekbe adagoljuk, jól lezárjuk, végül öt percre fejre állítjuk az üvegeket.

2 megjegyzés:

  1. Huuu....nagyon jól hangzik!! Én nagyon lekváros vagyok.....meg kekszes, így mindig kiürülnek az üvegek...:) sima vaníliás epret én is fogok készìteni a hétvégén, de lehet beiktatok egy ilyen rebarbarás verziót is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálunk hiába minden, a baracklekvár az úr. :) Szerencsére anyukám teszi nekünk a sárgát, így nekem csak az őszi marad. Meg a málna, mert azt imáááádom. :)

      Törlés