Olívás-sajtos tekercsek

Az ilyen receptek úgy kezdődnek, hogy mindig bekerül egy csomag leveles tészta a kosaramba, amolyan délutáni életmentőnek. Aztán eljön a nap, amikor farkas éhesen benézek a hűtőbe, és kis híján az a helyzet, mint Bridget Jonesnál, csak egy szerencsére még nem penészes a sajt, ami bent árválkodik. A tojástartóban épp van még egy darab tojás, no meg egy üveg olajbogyó, mert olyan nincs, hogy az ne lenne itthon, annyira imádom. Aztán jön a reszelés, kenés, tekerés és már sülnek is a délutáni életmentő tekercsek. Mellé pedig hogy, hogy nem, de kizárólag a fotó kedvéért :) kibontódik egy üveg rizling is. :)

A recept megtalálható a Kifőztük magazin októberi számában.


Hozzávalók:

275 g készre nyújtott leveles tészta - lidl, de bármilyen megteszi
1 tojás
100 g piros pestos gouda (vagy egyéb fűszeres sajt) - sajtboltokban vagy akár a sparban is kapható
egy marék fekete olajbogyó

A leveles tésztát megkenjük az elhabart tojással, eloszlatjuk rajta a reszelt sajtot és az olívadarabokat, majd mindkét szélétől befelé felcsavarjuk. Nagyjából egy centis szeleteket vágunk belőle, és sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük a tekercseket, végül 180 fokra előmelegített sütőben készre sütjük.


Megjegyzések

  1. ÚÚÚ, nálam van hogy pizzakrémes tészta az életmentő, de ez még jobb :)

    VálaszTörlés
  2. Válaszok
    1. Ha ól sejtem, ez az alkoholizáló énemnek szól. :)

      Törlés
  3. Úúúgy szeretem az ilyen villámgyors finomságokat... és mondtam már, hogy azt is úgy szeretem a blogodban, hogy mindig csodaszépek a képeid? :-) Kellene neked egy saját szakácskönyv, saját fotókkal... azonnal megvenném, az biztos!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Irul-pirul :))) Köszönöm!!! Én is, a másik kedvenc a fahájas csigusz. :)

      Törlés
    2. Tenyleg gyonyoruek a fotoid! Szerintem sokan erdeklodnenk egy Katucikonyhas szakacskony irant. :) Hajra!

      Törlés
  4. Nyami! De szep szinuk lett a piros pestotol. :))

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések