2012. október 31., szerda

Citromos máktorta

PindUraság egyik születésnapi tortája, bizony, csak az egyik, mert ha jó számolom, összesen három készült. Kicsit csúnyácska, mert persze akkor nem sikerül szépen, mikor annyira oda szeretném tenni magam. A sok drazsé nem éppen a tökéletesen harmonizáló dekoráció a citromos máktortához, de a gyerekek sokkal szívesebben ették így, mintha mondjuk citromszeletekkel pakoltam volna meg. Viszont az ízére nem lehet panasz, pihe-puha mákos piskóta, savanyás, vastagon kent krémmel... Szóval pont olyan, mintha kis savanykás felhődarabkákat majszolnánk.


Hozzávalók a piskótához (22-23 cm-es formában):

6 tojás
150 g cukor
60 g liszt
45 g étkezési keményítő
60 g mák
egy csipet só

A tojásokat szétválasztom, a fehérjékből a sóval és a cukorral kemény habot verek. A sárgájákat elhabarom egy villával, óvatosan a fehérjéhez forgatom. A lisztet, a keményítőt és a mákot a tojáshoz szitálom, nagy mozdulatokkal elkeverem benne, vigyázva, hogy ne nagyon törjem össze a habot. A tortaforma aljába sütőpapírt teszek, elegyengetem benne a tésztát, végül 170 fokos sütőben 25 perc alatt készre sütöm. Végezzünk tűpróbát! A piskótát egy rácson hagyom kihűlni, majd három egyenlő részre vágom.


Hozzávalók a krémhez:

500 g mascarpone
200 ml hideg tejszín
50 g méz
1 rúd vanília
3 citrom
100 g cukor

+ egy csomag színes drazsé a díszítéshez

A citromok héját lereszelem, a levüket kifacsarom (kb. 100 ml lesz), 100 g cukorral együtt sűrű szirupot főzök belőle, kihűtöm. A hideg tejszínt felverem. A krémsajtot, a citromos szirupot, a mézet és a vaníliát robotgéppel összekeverem, a tejszínhabot óvatosan beleforgatom.

A krémet három felé osztom, a tortaformába visszateszek egy lap piskótát (azt, ami a teteje volt), eloszlatom rajta a krém harmadát. Ráteszem a középső lapot, újabb réteg krémet, végül a piskóta alját, ami a legszebb lap. Az összeállított tortát a formában beteszem a hűtőbe egy órára. A pihenő után óvatosan leválasztom a formát, bevonom a tortát a maradék krémmel, megszórom a drazséval.


Ha felnőttesebb díszítést szeretnétek, szórjátok meg a tortát egy kis mákkal, tegyetek a tetejére citromszeleteket.

2012. október 30., kedd

Pufók almás-fahéjas palacsinták

A palacsinta, ami pihe-puha és garantáltan nem kell kétszer szólni, hogy "csüccs az asztalhoz". Igazi hideg hétvégi reggelekre vagy kapkodós hétköznapi ebédre való finomság.



Hozzávalók (25-30 mini palacsintához):

150 g liszt (egy teli 2,5 dl-es bögre)
2 tojás
250 ml tej (egy teli 2,5 dl-es bögre)
40 g cukor (2 ek.)
1 ek. olvasztott vaj
1 nagy lereszelt alma
1-2 tk. őrölt fahéj
1 tk. vanília-kivonat (vagy a cukor helyett használjunk vaníliás cukrot)
egy csipet só
olaj a sütéshez

+ a tetejére vaníliás vagy fahéjas porcukor


Az alma kivételével összekeverem a hozzávalókat botmixerrel. Ennek hiányában kézzel vagy robotgéppel is keverhetjük, csak figyeljünk, hogy a tejet fokozatosan adjuk hozzá a végén. A sűrű masszához adom a nagy lyukú reszelőn lereszelt almát.

Olajozott serpenyőben egyszerre 4-5 mini palacsintát sütök ki közepes lángon, hogy belül is át tudjon sülni, óvatosan megfordítom, végül tányérra borítom és megszórom az ízesített porcukorral.

Mit szóltok hozzá? Mondjuk egy karácsonyi reggelinek jó ötlet?

2012. október 26., péntek

Játék - egy doboz élete... ajándékok a konyhából

Hozzám repült a dobozos játék stafétája, no meg a doboz is Livitől, a Gyémánt Konyha bog írójától. A játék eredeti kiírását a Dizájnmenzán olvashatjátok.

Végre az új téma is megszületett a fejemben, remélem, hasznosnak találjátok majd így, az ünnepek előtt.

Tehát a téma ezúttal az ajándék, méghozzá gasztroajándék. Azt szeretném, ha olyan ajándékötleteket hoznátok, amik a konyhában könnyedén elkészíthetők, esetleg a csomagolásuk is egyedi. Kapcsolódhat az adventhez, akár adventi naptár ötletet is hozhattok, de persze jöhetnek a karácsonyi témájú ajándékok, innentől mindent a ti fantáziátokra bízok.

Remélem, sok hasznos ötlettel tudunk majd szolgálni egymásnak és az olvasóknak is.

Gyakran felmerülő kérdés, hogy régebbi bejegyzést lehet-e hozni. Természetesen igen, hiszen ha van a korábbi évekről ötletetek, azt is szívesen veszem, de annyi kérésem lenne, hogy azért minden régi ötlet mellé szülessen legalább egy új ötlet is.

A játék vége: 2012.11.23.

Kérlek, a játékhoz küldjétek el a bejegyzésetek linkjét és a hozzá tartozó képet a katucikonyha@gmail.com címre.

Természetesen most is játszhat mindenki, így az sem marad ki, akinek nincs blogja. Ebben az esetben, küldjétek el a képet és a rövid leírást a katucikonyha@gmail.com címre.

Remélem, kedvet kaptatok a játékhoz, nagyon várom, miket küldtök majd!

2012. október 12., péntek

Oreo cake pops - a sütinyalóka-láz

Szóval vannak ezek a sütinyalókák, amerikaiul cake pops. Őrületesen divatos gyerekzsúr kiegészítő, természetesen csupa mű, színezékes izével, de tény, hogy jópofák. (Lásd pl. ITT.)

Az itthoni gasztroblogokon is szépen terjed. Praliné Zsuzsi profin, sorozatban gyártja, Nyammm Zsófitól is láttuk már. Szóval a minap kibontott oreos dobozra nézve bevillant, hogy miért is ne? Kipróbálom! Meg kell mondjam, őrült jó dolog csinálni, semmi stressz, hogy nem lesz szép a máz rajta, mert úgyis marha jól néz ki.


A kis nyalókákhoz Flóra receptje szolgáltatta az alapot.

Hozzávalók:

20 db oreo keksz + 1 db a díszítéshez (ha ez nincs, készíthetjük az aldiban kapható utánzatból vagy házi készítésűből)
100 g mascarpone
200 g étcsokoládé
18-20 db saslikpálca

A kekszet aprítógépben morzsásra darálom, hozzáadom a krémsajtot, összedolgozom. Néhány órára a hűtőbe teszem vagy kb. félórára a fagyasztóba. A masszából kis golyókat formázok, saslikpálcára tűzöm őket, végül megmártom a temperált étcsokoládéban. Én kiskanállal dolgoztam rá a csokoládét, forgattam benne, így lett ilyen kis maszatos. A bevont sütinyalókákat a félretett és megdarált keksz morzsáival szórom meg. Fogyasztási tegyük hűtőbe egy légmentesen zárható dobozban.


Szerintem nem csak a gyerekek lesznek érte odáig...

2012. október 11., csütörtök

Kakaóital

Tényleg itt az ősz, elkezdtem teázni. Ezúttal viszont kezembe akadt egy csomag kakaóbab, amit hétvégén vásároltunk. Gondoltam, próba cseresznye alapon kipróbálom leforrázva. Hűűű meg hááá, ez baromi jó. Igazi kesernyés kakaóíz imádóknak kötelező! Hihetetlen, hogy egy teának kinéző valamit iszol, aminek intenzív, simogató kakaó íze van.


Hozzávalók:

5-6 szem kakaóbab
1 dl forró víz

A kakaóbab szemeket megtöröm, leforrázom, negyedórát áztatom, átszűröm, elkortyolgatom. Édesíthetjük is, de kár elrontani.

Ötlet és kakaóbab a Rózsavölgyi csokoládéműhelyből.

2012. október 10., szerda

A chili és az étcsokoládé, plusz egy kis játék bloggereknek

Nem rajongok a chiliért, de azért mégsem hagy nyugodni. Így mindig próbálkozok, hogy vajon melyik csokoládéval alkot amolyan mindent elsöprő párost. Már megint kicsit erősre sikeredett, de alakul.


Az egyértelművé vált, hogy a kakaóbab durva, kesernyés íze nem hiányozhat a szájban robbanó chili mellől.

A burkot a nálam már szokásossá vált Callebaut Kumabo 80%-os kakaótartalmú étcsokoládé adja, mely három afrikai termőterületről összeállított belga csokoládé (Tanzánia, Ghána, Sao Thomé). Egyszerűen odáig vagyok érte, persze ez ízlés dolga, egyetlen hátránya, hogy a színe nem az a gyönyörű mély, szinte feketés barna, de ez bőven elnézhető neki. A ganache-hoz ecuadori kakaóbabból készült arriba superieur 81%-os étcsokoládét használtam, melyhez nagyon könnyen hozzá lehet jutni és szuper ár-érték aránya van (lidl).

Hozzávalók:

260 g Kumabo 80%-os étcsokoládé
1%-nyi porított kakaóvaj

100 g arriba superieur étcsokoládé
120 ml tejszín
1 csapott kk. extra erős chilipor
3 ek. kakaóbab töret

A kakaóvajjal temperált étcsokoládéból elkészítem a bonbonhüvelyeket. Miután kicsepegtettem a formából a csokoládét, de az még nem szilárdult meg, mindegyik mélyedésbe szórok néhány szemet a kakaóbabból.

Az étcsokoládét felolvasztom, közben felforralom a chilivel a tejszínt, hagyom visszahűlni. A tejszínt az olvasztott csokoládéhoz adagolom több lépésben, mindig simára keverem.

Nyomózsákból feltöltöm a mélyedéseket, helyet hagyva a talpaknak, majd rövid hűtés után újratemperált csokoládéval lezárom a bonbonokat. 20 percre a hűtőbe teszem őket, végül kifordítom a formából.





Kedves Bloggerek!

Láttátok, játék van a Kifőztük és a Kossuth Kiadó szervezésében.

Íme a részletek:

Ha szeretnéd megnyerni Varga Gábor legújabb könyvét, tedd ki a blogodba a borító képét és írd le, egy-két mondattal, hogy miért szeretnéd ezt a könyvet megnyerni. A nyertes dedikált példányt kap, így fontos, hogy tudjuk, hogy mi
ért is szeretné ezt a könyvet.
A bejegyzés linkjét másold be ide, ehhez a bejegyzéshez (KLIKK IDE az eredeti kiírásért) kommentben. A játék most indul és csütörtök reggelig tart! Jó játékot kívánunk!:)

És, hogy én miért szeretném? Egyszerű, imádok sütni, jobban, mint főzni. Így bármikor tudok kifogást, hogy miért marad el az ebéd és készül helyette valamilyen torta. :-) Ezen kívül mániákus szakácskönyv gyűjtő vagyok, viszont be kell vallanom, hogy új kiadású magyar szakácskönyvem nincs. Én főleg ezért várom, kitűnő első darab lenne a magyar könyvek között.




2012. október 8., hétfő

Pizzaparti! Avagy játék az étellel...

Van egy még gyerekcipőben járó blogjáték, "Egy doboz élete" a neve. Afféle minden hónapban van egy téma, mi készülünk rá, a játék aktuális házigazdája pedig összefoglalja játék végén az általa kitalált témára készített műveket. Ezúttal Livi, a Gyémánt konyha blog írója találta ki a témát, mégpedig az étellel kell játszanunk. Vagyis olyan partikaja ötleteket várt tőlünk, melyek készítésébe be tudjuk vonni a meghívottakat is.

Íme az én ötletem, az expressz pizzaparti. Hogy mitől expressz? Hát attól, hogy ha gondosan előkészítünk mindent, akkor hat személyre annyi idő alatt tudunk személyre szabott pizzákat tálalni, amennyi idő alatt kihozná a futár, ráadásul töredék árból. Mit értek jó előkészítés alatt? A pizzalapokat már egy-két nappal előre megsüthetjük, így a buli estéjén nem lesz minden csupa liszt és ragacs a konyhánkban, no meg csinosan fel is tudunk öltözni a vacsorához.

És akkor lássuk a részleteket:

Válasszuk ki a számunkra tökéletes pizzatésztát. Nekem ezt Gaba receptje jelenti. Tökéletesen vékony, ropogós, igazi olaszországi emlékeket ébresztő tészta.

Hozzávalók:

600 g kenyérliszt (BL-80)
300 ml langyos víz
15 g friss élesztő
1 kk. só
1 tk. cukor

Én a kenyérsütő gépben készítem a tésztát, így nem maszatolom össze az egész konyhát. Alulra megy a víz, a cukor és a só, rá a liszt, végül a tetejére morzsolom az élesztőt.
A gépet dagasztós/kelesztős üzemmódba kapcsolom, és másfél óra múlva készen is van a tökéletes tészta.

A tésztát 6-7 részre osztom, lisztezett deszkán nagyon vékonyra nyújtom és 250 fokos sütőben kb. egy percig sütöm, ekkor megfordítom és a másik fele is kap egy percet, az éppen megsült (a lényeg,hogy már ne ragadjon) lapokat rácson kihűtöm. Ez nagyjából 20-30 perc alatt meg is van. Folpackba csomagolom és félreteszem a buliig.


A vendégség kezdetekor kérjünk meg egy-két segítőkész barátot, hogy segítsenek előkészíteni a feltéteket. Osszuk ki a feladatokat, legyen aki sajtot reszel, aki paradicsomot mos és szeletel stb.

Osszuk ki a hűtő tartalma alapján összeállított egyedi étlapot. Kérjük meg a vendégeket, hogy írják rá a nevüket és jelöljék be, mit kérnek a pizzájukra.


A sütőt ismét melegítsük fel 230-250 fokra, a visszakapott cetlik alapján pakoljuk meg az elősütött pizzalapokat, majd toljuk be a pizzát 5-7 percre a sütőbe.

Míg az egyik pizza sül, készíthetjük is a következőt. A kész pizzákat tegyük tányérra, a többit pedig bízzuk a barátainkra. Készítsük ki nekik a pizzavágót, kérjünk meg valakit, hogy segítsen felszolgálni, másvalakit, hogy gondoskodjon a italokról, így összeáll egy kis házi pizzéria. Közben pedig hangulatos zene szól, jókedv és kacagás, kell ennél több? :-)


Ha támadt hasonló ötletetek, osszátok meg Livivel, a határidőt meghosszabbította!



2012. október 5., péntek

Ratatouille

Gondolkoztam, gondolkoztam, hogy mi legyen ebédre, majd megláttam az ablakkitámasztóként funkcionáló kb. 4 éves ratatouille konzervet, és már meg is volt! Nem, nem, azt azért nem kockáztatnám meg, hogy kibontom, meg aztán amúgy is ez a tökéletes ablaktámasz, viszont gyorsan összedobtam egyet.


Hozzávalók:

3 közepes fej lilahagyma
4 paprika (nálam zöld kápia)
1 doboz hámozott paradicsom konzerv vagy 4 nagy paradicsom
2 kisebb padlizsán
4 kisebb cukkini
2 tk. provance-i fűszerkeverék
só, bors, olaj

Olívaolajon megpirítom a kockákra vágott padlizsánt, majd félreteszem egy tálban. A visszamaradt olajon megpirítom a hagymát, a paprikát és a cukkinit. Mikor már kezdenek jól átsülni, sózom, borsozom, fűszerezem és hozzáadom a felszeletelt paradicsomot, összerottyantom. Mielőtt késznek ítélném, visszaugrasztom hozzájuk a padlizsánkockákat, összekeverem és kész is!

2012. október 3., szerda

Sajtos rizsgolyók

Így járok, amikor gyorsan készítek valamit a férfi szekciónak, aztán két nap múlva kiderül, hogy nem nyúltak hozzá. Alapvetően nem okozna gondot kidobni a rizst, de a sáfrányos rizst ki nem dobom. Ha már így alakult, ez készült belőle. Önmagában nem valami ízbomba, de bátrabbak jó alaposan fűszerezhetik. Köretként valami mártásos ételhez viszont simán el tudom képzelni. (Na tessék, most megkívántam a bakonyit...)


Hozzávalók (kb. 20 db-hoz):

350 g maradék rizs
150 g sajt
1 tojás
só, bors, ízlés szerinti fűszerek
olaj a sütéshez

A rizst, a sajtot és a tojást megfűszerezem, majd botmixerrel pépesítem. Enyhén vizes tenyérrel gombócokat formázok, majd aranyszínűre sütöm őket az olajban.

2012. október 2., kedd

Bonbon kurzus felhívás

Kedves Olvasók!

Ha van kedvetek a bonbonkészítés alapjaiba kicsit bekukkantani, esetleg szeretnétek meglepni szeretteiteket saját készítésű csokoládés finomságokkal, akkor sok szeretettel várunk benneteket Gesztenyével a Kifőztük kurzusán. Részletekért klikk a képre!


Jelentkezni a Kifőztük oldalán, a Tanfolyamok menüpont alatt lehet.

A bonbon és csokoládékészítés november 24-én lesznek a KukTanoda főzőiskolában, címe:

1071 Budapest, Damjanich utca 11-15.

a délelőtti időpont: 10-13 óráig

a délutáni időpont: 15-18 óráig

A jelentkezők száma egy csoportban 15 fő, az ára kb. 12 ezer Ft.


Szeretettel várunk Benneteket!