2012. január 31., kedd

Hableányos torta


Egy négy éves kis hercegnő tortája volt ő a hétvégén. Az anyukája azzal hívott fel, hogy olyasmit szeretnének, mint a kalózos torta volt, csak épp hableányosat. És adott is volt a kihívás: figura. Így sikerült a hableány, a nővérem és az anyukám szerint szakasztott Kiszel Tünde. Nem ez volt a cél, sőt! Így utólag nézegetve, lehet benne némi igazság, de ahogy szokták mondani, bármiféle hasonlóság csak a véletlen műve.


Igyekeztem minél több marcipán mütymüröttyöt készíteni rá, mert tudom, hogy úgyis ezeket eszik le először a gyerekek. :-)

Elkészült kedvenc kis polipkám:


Új kis kedvenc, rákocska:


Belül túrókrémes tölteléket kapott, remélem, minden gyerkőc szerette.

A sütéstől eltekintve nagyon élveztem a torta elkészítését, rengeteget kell még fejlődnöm, de jó móka volt. :-) Férj értékelése: 5/10, új rekord! :-)

2012. január 30., hétfő

Diós-konyakos bonbon


Valami nőies, alkoholos bonbont kért tőlem ajándék gyanánt az apósom. Először rózsalikőrösben gondolkodtam, de közben készítette Praliné Zsuzsi a csodás mákos-szilvás bonbonját konyakkal. Amint elolvastam, tudtam, hogy konyak lesz az alkohol a bonbonban. Nem lett túl erős, épp csak a végén érződik kicsit a konyakos utóíz. A dió egyébként is igen domináns, így azt egy kis fehér csokoládéval lágyítottam.


Hozzávalók:

250 g 74%-os étcsokoládé
1%-nyi porított kakaóvaj

40 ml állati tejszín (legalább 30%-os zsírtartalmú)
20 ml Metaxa*****
100 g fehér csokoládé
60 g finomra darált dió

A tejszínt felforraltam, a felkockázott fehér csokoládéra öntöttem, simára kevertem. Közben folyamatosan adagoltam hozzá a Metaxát. A végén elkevertem benne a diót, hűtőbe tettem, amíg a burkot elkészítettem.

Az étcsokoládét temperáltam a kakaóvajjal, elkészítettem a bonbonhüvelyeket, kicsit hűtöttem. Nyomózsákból a mélyedésekbe adagoltam a ganache-t. Fél óra hűtés után a maradék újratemperált csokival lezártam a bonbonokat, vissza a hűtőbe. 30-40 perc után kifordítottam a formából a kész finomságokat.

2012. január 28., szombat

Női sztereotip torta :-)


Így jár az, aki viccelődik az otthoni teendőkön... Kettős szerepet játszott ez a torta, szülinapi is volt, illetve egy kis reváns is meglapult benne.

Az elképzelés mindenképp az volt, hogy tipikus női dolgok szerepeljenek rajta, egy kis célzat jelleggel. Már láttam is magam előtt a vasalni való halmot, a rendbe rakott női ruhákat, a piszkos edényeket, lemorzsázott padlót, elgurult papírtörlő gurigát, szóval kicsit a saját világomat. :-) (Na jó, csak néhanap.)

Nagyon remélem, nem sikerült túl sértőre a dolog.


Belülre áfonyás túrókrémet kotyvasztottam.


A nővérem ott volt a végső simításoknál, már-már annyira gusztustalannak találtuk, hogy megállapítottuk, hogy nem biztos, hogy szívesen ennénk egy ilyen tortából. Azért utólag kiderült, hogy ez nem volt visszatartó erő és szépen fogyott belőle.

2012. január 27., péntek

Hogyan váljunk házi istennőkké

Igen, a leggyakrabban kezembe kerülő szakácskönyv, Nigella Lawson süteményeskönyve. Éppen ezért ezt a könyvet választottam Kati játékára ajánlás gyanánt.

(A kép innen van.)

Ne is próbáljuk összeszámolni, hány milliárd kalóriát rejthet magában ez a könyvecske, inkább vessük bele magunkat az élvezetbe. Nigella nagyon kedvesen biztat mindenkit a sütésre-főzésre, inkább engedi, hogy szabadon szárnyaljon a fantáziánk, mintsem pontosan megszabja, mit hogyan készítsünk. Nekem ez mindig szimpatikus, jó kicsit variálni a a recepteken. Leginkább a brit konyha dominál, így készüljünk fel a sok cukorra, vajra, krémsajtra... (Ne féljünk megfelezni a cukor mennyiségét a receptekben.)

Kilenc nagy fejezetben kalauzol végig a finomságokon a szerző, mindegyik előtt rövid összefoglalóval kezd.

Az első fejezet a tortáké, főleg az egyszerű, kevert tésztás, töltetlen tortáké. Személyes kedvencem a fejezetből az egyszerű mandulatorta, amit Karácsony előtt készítettem muffinformában.


Az aprósütemények kapták meg a második fejezetet. Csókok, sós és édes sütik, scone-ok, muffinok, palacsinták. Tipikus kis teasütemények, én annyira nem rajongok értük, de sok ötletes receptre bukkanhatunk. Ami mindenképp tervben van nálam, a scone kipróbálása. Amint megsütöttem, beszámolok róla. :-)

A harmadik fejezet bevezet minket a piték (pie) és gyümölcstorták világába. A fejezet elején rögtön megkapjuk az alaptészták receptjeit, amik tényleg egyszerűen összeállíthatók, majd ránk zúdul a pie rengeteg. Sós, mini, édes, gyümölcsös, minden, amit csak akarunk. Szóval, ha ajándékba kérjük ezt a szakácskönyvet, mindjárt kérjünk hozzá néhány pite formát is.

Negyedikként érkeznek a különféle desszertek, a rétegesek és a sajttorták külön csokorba szedve. Ebben a fejezetben van a legeslegkedvencebb palacsintás receptem, a túrós blinc, a recept fent van a blogon, mindenképp kipróbálandó. Utána tényleg istennőnek érezhetjük magunkat. Azért megjegyzem, a sajttortákat sem érdemes csak úgy átlapozni. Van néhány nagyon szemrevaló példány (pl. maracujás).


Az ötödik a nagy kedvencem, CSOKOLÁDÉS RECEPTEK. Itt kérem a tőlünk telhető legnagyobb önfegyelemre lesz szükség, a tömör csokoládétortától, a ragacsos csokitornyon át a brownie-ig minden lesz, minden mennyiségben. Ennél a fejezetnél különösen ajánlom a cukor mennyiségének csökkentését, tényleg iszonyú sokat ír egy-egy recepthez. Egyik kedvencem az olvadt csokoládés babatorta, ez is megtalálható a blogon. A másik, amit jó ideig biztosan nem készítek, annyira durva, a torta alla gianduia, vagyis mogyorótorta. Mikor még a kisfiamat vártam, megláttam a könyvben a képet, elvesztettem a fejemet és megsütöttem. Őrjítően finom, viszont a hozzávalók között van, többek között egy üveg Nutella, egy csomó csokoládé, tejszín, mogyoró, vaj... Gondolom, értitek, miért van tiltólistán.


A következő rész gyerekeknek készíthető nyalánkságokat fog össze. Rendben, nem az egészséges édességekről szól a könyv, de a Coca-cola torta nálam kiveri a biztosítékot. Nem nagyon értem, miért kell mindenfélét beletömni a gyermekeinkbe, főleg cukrot kilószámra. Nekem abszolút nem tetszik ez a fejezet. Jamie Oliver egyik szakácskönyvében is van egy hasonló fejezet, az viszont inkább arról szól, hogyan készíthetünk akár a gyerekekkel finomságokat egészségesebben, pl. aszalt gyümölcsből gumicukrot.

Miután sokkoltuk magunkat a gyerekeknek szóló résszel, mindjárt jön egy sokkal kedvesebb fejezet, a Karácsony. Szimpatikus,hogy nem csak a tipikus karácsonyi angol édességeket mutatja be, hanem svéd, olasz, török, francia, görög édességekkel is. Nekem kifejezetten tetszik ez a sokszínűség és nyitottság.

A nyolcadik fejezet tér ki a kenyérfélékre, sok alaptészta receptet fog össze a fejezet, nekem nagyon tetszik. Kenyerek, bagel, kuchen, tekercsek, dán tészták, csak győzzük mindet kipróbálni.

Végezetül a házi istennő éléskamrájáról esik néhány szó. Azt hiszem egy-két jó dologtól eltekintve nem túl hasznos fejezet, a legtöbb lekvár recept a dzsemfix hátoldaláról is ismerős lehet.

Összességében szép, hasznos könyv, majdnem 400 oldalon gyűjti össze Nigella a főleg tradicionális recepteket, a képek nagyon szépek, bár kicsit lehetne több. Nekem mondjuk az az ideális szakácskönyv, amikor minden le van fotózva, de nyilván gondolni kell a kiadásokra is. Sok jó ötletet meríthetünk belőle, valójában ez is Nigella célja, szóval azt kapjuk, amit ígér.


Nigella Lawson: Hogyan váljunk házi istennőkké (Szukits Könyvkiadó, 2007)

Apple torta


Sokat nem lehet írni erről a kis tortáról, a képről felismerhetitek, miről van szó. A belseje kakaós piskótát rejt, amit megkentem citrusos fügedzsemmel, erre jött az étcsokoládés trüffelkrém. A lényeg az volt, hogy nagyon csokis legyen és számítógéppel kapcsolatos. Ez sült ki belőle...

Ez a mai gyors bejegyzés, még próbálok megírni egy kis könyvajánlót. :-)

2012. január 25., szerda

Málnabomba bonbon


A facebookon már beharangoztam, hát most meg is mutatom. Tulajdonképpen semmi különös nincs benne, viszont eszméletlen intenzív málna íze lett, szóval mindenképp dobogós helyet kap a szívemben. A málnát és az étcsokoládét azt hiszem, egyébként is egymásnak teremtette a Jóisten, nem is kell elrontani semmi mással.


Hozzávalók (sajnos csak fél adaghoz):

125 g 74%-os étcsokoládé
1%-nyi porított kakaóvaj

25 ml tejszín (állati, legalább 30%-os zsírtartalmú)
50 g 46%-os madagaszkári tejcsokoládé
3-4 tk. természetes málnaaroma (ajándékba kaptam, lelőhely: Culinaris)
néhány szem liofilizált málnaszem

A felforralt tejszínt a felkockázott tejcsokoládéra öntöm és simára keverem, közben hozzáadom a málnaaromát, lehűtöm. Az étcsokoládét temperálom a kakaóvajjal, elkészítem a forma felében a bonbonhüvelyeket, szilárdulásig hűtöm. Mindegyik mélyedésbe morzsolok egy kis liofolizált málnát, majd ráadagolom a málnás ganache-t, helyet hagyva a talpaknak. Fél órára hűtőbe teszem, majd az újratemperált csokoládéval lezárom. Újabb 45 perc hűtés után kipotyogtatom a kész bonbonokat a formából.


Nyugodtan duplázzuk meg az adagot és készítsük az egész formában, mert garantáltan elfogy majd!

Lila burgonyás lepény

Szóval én is vettem lila krumplit. Igen, a színe lila, az íze krumpli. :-) A lepény pedig igazi hűtőürítős dolog volt.


Hozzávalók:

egy csomag kinyújtott levelet tészta (275 g)
250 g lila burgonya
4 szál újhagyma
néhány koktélparadicsom
egy kis darab paprika
egy tojás
egy csokor petrezselyem
egy ágacska rozmaring
egy mozzarella golyó
néhány deka parmezán és pecorino
só, bors

A megmosott krumplit 8-10 perc alatt félig megfőztem, lehúztam a héját és vékonyan felkarikáztam. A kinyújtott leveles tésztát megkentem egy felvert tojással, rászórtam a felaprított petrezselymet és rozmaringot. Elhelyeztem rajta a krumpli karikákat, megsóztam, borsoztam, megszórtam a felkarikázott újhagymával, a paradicsommal és a paprikával. A mozzarellát rátépkedtem, krumplipucolóval néhány szelet parmezánt és pecorinot kapott még a tetejére. 170 fokos sütőben 20 perc alatt készre sütöttem.

2012. január 22., vasárnap

Stich torta


Nagy bajban voltam, mikor megtudtam, hogy ez a figura lesz a torta témája. Legyen formatorta, vagy csak az arca, legyen 2D-s? A végén megpróbáltam életemben először marcipánból figurát formálni. No nem lett a legjobb, de felismerhető és az ünnepeltnek, Ágicának nagyon tetszett. Ami pedig még nagyobb dolog ízlett is. :-) Belül citrommal gazdagított fehér csokoládés trüffelkrémet kapott.


Az én kis kedvencem a tortán ez a kis polip lett, a gyerkőcök is versenyeztek a kagylókért. :-)

Stich Havaiin lakik, így én a fehér homokos tengerpartra képzeltem, a háttérben egy kitörő vulkánnal, amit a felpúposodott piskóta teteje adott.

És íme ő:

2012. január 21., szombat

Epres-rózsalikőrös bonbon

A liofilizált eper az egyik legfantasztikusabb alapanyag. Magában is szeretek elrágcsálni néha egy-egy szeletkét, de csokoládéval különösen finom. Volt már pezsgővel, íme egy rózsalikőrös verzió:


Hozzávalók:
250 g 85%-os étcsokoládé
1%-nyi porított kakaóvaj

50 ml állati tejszín (legalább 30%-os zsírtartalmú)
150 g fehér csokoládé
3 cl rózsalikőr
egy csipet fahéj
liofilizált eperszeletek

A tejszínt forraljuk fel a fahéjjal. Öntsük a felkockázott fehér csokoládéra, keverjük simára, közben adagoljuk hozzá a rózsalikőrt, tegyük hűtőbe, hogy sűrűsödjön. Közben temperáljuk a kakaóvajjal az étcsokoládét és készítsük el a bonbonhüvelyeket. Minden mélyedésbe szórjunk néhány darabka epret, nyomózsákból porciózzuk ki a rózsalikőrös krémet, tegyük vissza a hűtőbe dermedni. Fél óra hűtés után zárjuk le a bonbonokat az újratemperált csokoládéval. 30-40 percre helyezzük vissza a formát a hűtőbe, majd fordítsuk ki belőle a kész bonbonokat. Ha van kandírozott rózsaszirmunk, tehetünk rá díszítésnek vagy még a belsejébe az eper mellé. Én ezt jól elfelejtettem. :-(

2012. január 20., péntek

Fehér csokoládés trüffeltorta minden földi jóval

Megint sikerült három tortát összezsúfolni egy napra,így kértem, hogy ezt legalább ne kelljen burkolni. Őőőőőőő, csak egy probléma van, hogy nem szoktam nem burkolt tortákat készíteni, így fogalmam sem volt, hogyan tovább. Mivel a habzsákkal nem vagyunk jóban, ki is zártam gyorsan, hogy valami cukrászdás szép díszítést készítsek. Jöhet a B terv, teljesen telepakolni. Végül annyi réteg került rá, hogy már nem is nagyon látszott, mi van alul.


Hozzávalók a krémhez:

600 ml állati, legalább 30%-os zsírtartalmú tejszín
600 g fehér csokoládé
1 ek. vanília-kivonat

A tejszínt forraljuk fel a vanília-kivonattal, vegyük le a tűzről, szórjuk bele a felkockázott csokoládét, keverjük simára. Legalább egy éjszakára tegyük hűtőbe, majd nagyon óvatosan verjük fel. Ha már van tartása a krémnek, ne keverjük tovább, mert kicsapódik a tejszín.

A piskóta nagyjából 25x25 cm volt, sima sárga piskóta. 6 tojásból készítettem, majd a széleket levágtam.

A krém betöltésénél figyeltem, hogy maradjon annyi, hogy kívülről is meg tudjam kenni a tortát. A tetejére olvasztott étcsokit folyattam kacskaringósan, lio málnát és epret morzsoltam el rajta, de került rá feketeribizli is, dió, mandula, kandírozott citromhéj, narancshéj, vörösáfonya, fehér csoki forgács.

2012. január 19., csütörtök

Gesztenyés-kávés torta

A külső már ismerős lehet. Az egyetlen különlegessége a középen ülő néhány kandírozott orgona, amit azért szeretek nagyon, mert gyönyörű a formája és úgy csillog, mint valami kis ékszer. Most inkább a belsőre helyezném a hangsúlyt. Nem is gondoltam volna, hogy a gesztenye és a kávé ilyen jól mennek egymáshoz. Nagyon jók együtt, a kávé visszafogja a gesztenyemassza édességét.


Először is sütöttem két tojásból kakaós piskótát 18 cm-es formában. (Recept ITT, a lisztből 25 g-ot helyettesítsünk kakaóval és 3 tk. instant kávéval.)

Hozzávalók krémhez:

250 g gesztenyemassza
250 g mascarpone sajt
egy kis kimaradt massza a kávés trüffelgolyóból
200 ml tejszín

A gesztenyét, a mascarponét és a trüffel masszát összekevertem, 200 ml felvert tejszínnel lazítottam. A három részre vágott piskótába töltöttem. A burkolatot eredetileg halvány rózsaszínre szerettem volna készíteni, szemmel láthatóan nem igazán jött össze. :-)

2012. január 18., szerda

Kávés trüffelgolyó

Ehhez a recepthez a két kis kacsónkon kívül semmi különleges eszközre nem lesz szükség. Valamiért most a kesernyés és savanykás ízeket preferálom, a kávét különösen. Így fogadjátok sok szeretettel:


Hozzávalók:
150 g 70%-os étcsokoládé
75 ml állati tejszín (legalább 30%-os zsírtartalmú)
20 g vaj
3 tk. instant kávé
néhány szem mandula
cukrozatlan kakaópor

A tejszínt forraljuk fel, öntsük az étcsokoládéra, keverjük simára, közben adagoljuk hozzá az instant kávét és a puha vajat. Ha egynemű a masszánk, tegyük hűtőbe 30 percre. A közepesen megdermedt, de még formálható masszából vegyünk ki nagyjából 1-2 teáskanálnyi mennyiséget, formáljunk belőle kis golyókat, közben bújtassunk bele egy mandulaszemet. A kész golyóbisokat hempergessük meg kakaóporban vagy porcukorban, kicsit pihentessük, és már fogyaszthatjuk is.

2012. január 17., kedd

Sáfrányos panna cotta

Régóta kerestem jó panna cotta receptet, de ezidáig nem jártam sikerrel. Újra nekiugrottam és Dolce Vita alapreceptjét használtam, tökéletes! Egyedüli módosításom az ízesítésben volt, kedvenc fűszeremmel, sáfránnyal. Hmmmmmmmm...


Hozzávalók:

400 ml legalább 30%-os zsírtartalmú tejszín
200 ml 3,5%-os zsírtartalmú tej (nem UHT, nálam Cserpes)
50 g cukor
egy rúd vanília
egy csipet sáfrány
3-3,5 lap zselatin

A tejet a kikapart vaníliamagokkal, a héjjal, a sáfránnyal és a cukorral kevergetés mellett forraljuk fel. Forraljuk kicsit, adjuk hozzá a tejszínt, forraljuk fel újra, vegyük le a tűzről. Adjuk hozzá a zselatinlapokat (nem szükséges előre beáztatni), jól keverjük el benne, hogy feloldódjon. Hagyjuk kicsit hűlni, töltsük poharakba vagy formákba, tegyük néhány órára hűtőbe, hogy megdermedjen. Fogyasztás előtt kb. 10 másodpercre állítsuk meleg vízbe a formát, majd fordítsuk egy tányérra az édességet.

Hibák, amiket elkövettem: nem olvastam elég alaposan a leírást és kb. 4-5 percre tettem meleg vízbe a poharat, így kicsit túlságosan felmelegedett, láthatóan szétfolyt egy része, de őszintén, itthon kit zavar?! :-) A másik, hogy csak fél adagot készítettem, nem szabad... Főleg, ha a gyerek is odáig van érte. Drága Barnus szabályosan hisztirohamot kapott, mikor elfogyott az ő adagja, elkezdett csapkodni, mindent szétdobált... Ilyennek még soha nem láttam kaja miatt. Szóval veszélyes függőséget okoz!

2012. január 16., hétfő

Egzotikus torta

Sajnos nem sikerült egyben lefotózni, de azért mindenképp megosztást érdemel, mert nagyon-nagyon finom. :-) A pótkarácsonyi vacsoránkra készítettem, de nem akartam, hogy túl édes legyen. A datolyaszilvával ez volt az első találkozásom, Levendulalánynál olvasgatva kaptam kedvet hozzá. Tényleg igazán finom, mint egy szuper barack. Emellett van még benne nagy kedvencem, a passiógyümölcs, gránátalma, áfonya, lime.


Az alap kakaós piskóta, de ezúttal nem választottam szét a tojásokat, így is teljesen jó, hiszen a sütőportól megemelkedik kicsit, így a kidomborodó részt azért levágtam.

Hozzávalók a piskótához (22 cm-es tortaformában készítve):

140 g cukor
145 g liszt
30 g cukrozatlan kakaópor
1/4 cs. sütőpor
75 ml olaj
75 ml tej
2 nagy tojás


A cukrot és a tojásokat a sóval fehéredésig keverjük robotgéppel, hozzáadjuk a tejet és az olajat, illetve a sütőporral és kakaóval elkevert lisztet. Keverjük sima masszává, sütőpapírral bélelt aljú formában 175 fokon süssük 20 percig. A kihűlt piskóta tetejét vágjuk le egyenesre. Tegyük vissza az elmosott tortaformába.

A kakaós piskótára került egy réteg étcsokis ganache, ehhez 100 ml tejszínt forraljunk fel, öntsük rá 75 g 70%-os étcsokoládéra, keverjük simára, hűtsük 1-2 órát. Ha kihűlt, kenjük a piskóta tetejére.


A krém receptjével bajban vagyok, mert nem találom a cetlit, amire lefirkantottam, lehet, hogy Barnabás a bűnös? Szóval, talán ezek voltak benne:

250 g mascarpone
200 ml tejszín
egy rúd vanília
150 ml maracujalé
200 g fehér csokoládé
1 cs. zselatin fix

A mascarponét, a vanília kikapart magjait, a maracujalét és az olvasztott fehér csokoládét simára keverjük. Hozzáadjuk a zselatin fixet, egy percig keverjük robotgéppel. A tejszínt felverjük, óvatosan a mascarponés krémhez forgatjuk, kihűtjük. Ha már jó állagú a krém, keverjük át és kenjük rá újabb rétegként a piskótára. Tegyük hűtőbe néhány órára.

A következő réteg egy lime-os krém volt, amit a málnás-zöldcitromos bonbonhoz is készítettem.

Hozzávalók:

25 ml állati tejszín (legalább 30%-os zsírtartalmú)
25 g lime zselé
100 g fehér csokoládé

A tejszínt forraljuk össze a lime zselével, öntsük rá a felkockázott fehér csokoládéra és keverjük simára. Fél óra hűtés után kenjük rá a krémet az előző réteg tetejére.

Még rövid ideig hűtsük, majd halmozzuk rá a gyümölcsöket.

2012. január 14., szombat

Málnás-lime-os bonbon

A csokoládétól keserű, a zöldcitromtól és a málnától savanykás, a fehér csokoládé viszont összehangolja az ízeket. Épp ideje volt egy csokoládés bejegyzésnek. :-)


Hozzávalók:
250 g 85%-os étcsokoládé
1%-nyi porított kakaóvaj

25 ml állati tejszín (legalább 30%-os zsírtartalmú)
25 g lime zselé
100 g fehér csokoládé
szárított, kandírozott citromhéj
liofilizált málna

A tejszínt forraljuk össze a lime zselével, öntsük rá a felkockázott fehér csokoládéra és keverjük simára. Az étcsokoládét temperáljuk, készítsük el a bonbonhüvelyeket. Rövid hűtés után morzsoljunk liofilizált málnát a mélyedésekre, szórjunk rá a szárított citromhéjból és nyomózsákból töltsük fel a zöldcitromos ganache-sal, ügyelve rá, hogy maradjon hely a lezáráshoz. 30 perc hűtés után zárjuk le a bonbont a a maradék újratemperált csokoládéval. Fél órára tegyük vissza hűteni, majd fordítsuk ki a kész bonbonokat a formából.

2012. január 13., péntek

Poker torta

Egy újabb elmaradt torta, no nem lett az igazi, a fotó meg végképp, nézzétek el nekem. :-) Viszont a belseje szerintem nagyszerű volt, minden jóval felturbózva.


Belül gyömbéres volt, nekem nagyon bejött az íze. A szokásos piskótát készítettem, de belekevertem némi narancshéjat, csokoládét, fahéjat, kardamomot és kandírozott gyömbér darabkákat. Fehér csokoládés trüffelkrémet kapott gyömbérdarabkákkal.

2012. január 12., csütörtök

Fehér-piros torta

Az a gondom, hogy képtelen vagyok "pasis" tortát készíteni, mindig valami nőcis sül ki belőle, ha meg át akarom variálni, csak rontok a helyzeten, így volt ez ezzel a szegény kis tortával is.


Belül kakaós piskóta és fehér csoki trüffelkrém volt. Ehhez most többet nem is fűznék, sikerült kisebb alkotói válságba kerülnöm... :-)

2012. január 11., szerda

Epres-pezsgős bonbon

Elmúlt a Karácsony, szépen lassan lavírozunk a tavasz felé. Nekem ennyi épp elég is volt a télből, jöhetnének a friss gyümölcsök, zöldségek, rügyező fák, csiripelő madarak, csiklandozó napsugarak. Addig is érjük be ezzel a kis aprósággal. Eper, pezsgő, csokoládé, na jó, a romantika jöhet télen is. :-)


Hozzávalók:

250 g 80%-os Callebaut étcsokoládé
1%-nyi porított kakaóvaj

25 ml állati tejszín (legalább 30%-os zsírtartalmú)
50 ml pezsgő
175 g fehér csokoládé
liofilizált eper


A tejszínt forraljuk fel a pezsgő felével, öntsük a fehér csokoládéra és keverjük simára, közben pedig adagoljuk hozzá a pezsgő másik felét is. Egy órára tegyük a hűtőbe.
Temperáljuk a csokoládét és készítsük el a bonbonhüvelyeket. Minden mélyedésbe szórjunk egy kis liofilizált epret, nyomózsákból porciózzuk rá a pezsgős ganache-t, figyeljünk, hogy maradjon hely a lezárásnak. Pihentessük legalább fél órát a hűtőben, majd újratemperált csokoládéval zárjuk le. 30-40 perc hűtés után szépen ki lehet őket potyogtatni a formából.

2012. január 10., kedd

Metélőhagymás-juhtúrós pogácsa

Hű, de rég volt már pogácsa! Azért most is csak a szokásos túrós pogácsa készült feldobva némi metélőhagymával és juhtúróval.


Hozzávalók:

500 g vaj
200 g juhtúró
250 g tehéntúró
500 g finomliszt
metélőhagyma ízlés szerint
1/2-1 ek. só (óvatosan, mert a juhtúró elég sós)
1 tojás
30 g pecorino sajt

A vajat megolvasztjuk, összegyúrjuk a túróval, a sóval, a liszttel és a metélőhagymával. Néhány órára tegyük be a hűtőbe. A tésztát gyúrjuk át, lisztezett felületen nyújtsuk 1,5-2 cm vastagságúra, szaggassuk ki a pogácsákat. Helyezzük át őket sütőpapírral bélelt sütőlemezre, kenjük meg tojással és szórjuk meg reszelt pecorino sajttal. 175 fokos sütőben (légkeveréssel) 25 perc alatt süssük őket pirosra.

2012. január 9., hétfő

Csokoládés pöffeteg

Régen kinéztem már, elvégre csupa csokis. Végre megérett bennem az elhatározás, hogy megsüssem. Figyelem, durván csokis! :-)


A recept Barbitól van.

Hozzávalók:

150 g étcsokoládé (70%)
120 g liszt
30 g cukrozatlan kakaópor
1 tk. sütőpor
egy csipet só
80 g vaj
1050 g cukor
1 tojás
2 ek. tej
1 tk. vanília-kivonat

+porcukor a hempergetéshez

A csokoládét olvasszuk meg, keverjük el a vajjal, a tojással és a cukorral. Adjuk hozzá a többi hozzávalót is. A masszát csomagoljuk fóliába. Én egy óra hűtés után kezdtem vele dolgozni. Kis golyókat formáztam, meghempergettem a cukorban, sütőpapírral bélelt sütőlemezre tettem, 175 fokos sütőben (légkeveréssel) 15 perc alatt készre sütöttem.

2012. január 7., szombat

Madárkás torta


Nemrég jutott eszembe ez az elfeledett torta, mikor megláttam a Kifli és levendula blogon a madaras képet.

A belseje kakaós piskótát és túrókrémet rejtett.

A túrókrémem receptje:

200 g mascarpone
100 g porcukor
1 citrom lereszelt héja és leve
1 rúd vanília
250 g túró
100 g olvasztott fehér csokoládé
1 csomag zselatin fix


A hozzávalókat simára keverem, a végén hozzáadom a zselatin fixet is belekeverem, további egy percig keverem robotgéppel, kicsit hagyom állni hűtőben, majd betöltöm a tortába.

2012. január 6., péntek

Eszközök bonbonozáshoz, kicsit megkésett lista Wannanak :-)

Wanna kérte még decemberben, hogy írjak egy listát arról, hogy mi szükséges a bonbonkészítéshez. Bár elég kezdő vagyok még e téren (is), azért megmutatom az én kezdőcsomagomat. A határ egyébként a csillagos ég, ráadásul, ha egyszer elkap a láz, nincs menekvés. :-)


Először is, engem Vianne a kakaóvajas temperálásra tanított meg, csak ezt az egy módszert használom, így erre vagyok berendezkedve.

Eszközök:

- egy lábas, amiben a vizet forraljuk és egy beleillő fém edény
- maghőmérő, digitális, folyamatosan mérő. Én a Metróban vettem Vivi tanácsára, kb. 5 000 Ft. Nagyon jól működik.
- bonbonforma, lehet szilikon (ebben bonbont még soha nem készítettem), viszont olcsó, akár 500 Ft-tól beszerezhető pl. a Sőregitől. Én polikarbonát formákat használok, ezekben a legjobb készíteni, az áruk nagyjából 4-6 000 Ft között mozog (beszerzési helyek: Food pack, Goodwill, Écsy...), a legolcsóbb megoldás pedig a hűtőhöz járó tojástartó. Nem az igazi, de átmeneti megoldásként érdemes kipróbálni.
- habkártya, lehetőleg több is. :-)
- hajszárító
- márvány-/gránitlap, nekem egy kisebb márványlapom van, ezen nem lehetne temperálni, de arra pont jó, hogy lehűtsem rajta a csokis edényt
- csokoládé, lehet táblás vagy pasztilla (Callebaut pasztilla beszerezhető a Goodwilltől, néhány fajta van a Food packben és a Metroban is)
- porított 100%-os kakaóvaj, nem gyógyszertári! Beszerzési hely: Goodwill vagy Food pack (3-4 000 Ft körül van egy 600 g-os doboz)

Remélem, tudtam egy kis segítséget nyújtani. :-)

Ajándék Petrától


Még Karácsony előtt csengetett a postát ezzel a csomaggal, ami Petrától érkezett. Éppen előtte kezdett hullani az idei első (és ezidáig utolsó) hó. Barnus kinézett az ablakon, felkiáltott, hogy "Te-te-de-de-híííííí!". Odanéztem és hatalmas pelyhekben hullott a hó. Miután örvendeztünk egy kicsit, csengetett a postás (kétszer) és megkaptuk a kis csomagunkat. Barnus nagyon édes bábokat (imádja), én pedig mentás-csokis szappant kaptam (teljesen after8 illatú).


Drága Petra, nagyon köszönjük Neked ezt a meglepit!!! :-)

2012. január 5., csütörtök

Azonnal meg kell csinálni krumpli

Illéskrisznél láttam a "púpos krumplit". Egyből éreztem, hogy ezt meg kell csinálnom, de AZONNAL. :-) Rohantam a konyhába, sütőt bekapcsol, krumplit megpucol...


Szóval pucol, megmos, megtöröl, félbevág, 175 fokra betol a rácsra 45 percre, kivesz, betömi egy jó adag majonézes tejföllel...

Pótkarácsonyi készüldődés

Sajnos a Karácsonyunk még nem volt teljes, mert az én családommal nem sikerült megünnepelni csúnya betegségek miatt. Ezért most hétvégén végre összegyűlik a család, így volt okom újra belevetni magam a csokizásba. :-)


A táblás csokikra került mindenféle finomság: diófélék, gyümölcsök, virágok, színes csokipasztillák, fűszerek... Jó volt elengedni magam és kedvemre válogatni az alapanyagokból. :-)


A csokik mellet készítettem még tonkababos forrócsokit, kivételesen tejcsokiból. Nagyon-nagyon finom lett.

Hozzávalók:

175 g 46%-os madagaszkári tejcsokoládé
1%-nyi porított kakaóvaj
1 tonkabab finomra reszelve

A csokoládét temperáltam, közben belereszeltem a tonkababot, szilikon formába öntöttem, a hűtőbe tettem dermedni. Nagyjából öt per után beleállítottam a kis pálcákat, még 15 percig bent hagytam, majd kinyomtam a formából. Egy csésze forró tejben kevergetve kell feloldani, igazi aromás téli ital.

2012. január 4., szerda

Újabb epres-levendulás bonbon

Először egész jól boldogultam a fehér csokoládé burokkal, másodszorra kevésbé, el is ment a kedvem, így megfordítottam a levendulás bonbont, kívülre került az étcsoki, belülre a fehér csoki.


Hozzávalók:

250 g 80%-os Callebaut étcsokoládé
1%-nyi porított kakaóvaj

50 ml 35%-os állati tejszín
100 g fehér csokoládé (+ pici lila színezék)
1 tk. szárított bio levendulavirág
2 ek. levendulás eperlekvár

A ganache-hoz a felforralt tejszínt a fehér csokoládéra öntöttem, homogén állagúra kevertem, közben hozzászórtam a levendulát.

Az étcsokoládét megolvasztottam, temperáltam, elkészítettem a csokoládéhüvelyeket. A lekvárt nyomózsákból a mélyedésekbe töltöttem, néhány percre hűtőbe tettem. A ganache-t a tetejére nyomtam második rétegnek. Pihent nagyjából 20 percet a hűtőben, majd újratemperált csokoládéval lezártam. Egy óra pihenő után kipotyognak a formából.

2012. január 2., hétfő

Vargabéles

Most készítettem először. Addig kutattam recept után, hogy feladtam. Elővettem a nagymamám régi szakácskönyvét, amiben nem volt recept, de pont annyi irányadást nyújtott, amennyire szükségem volt. Készíts egy jó túrós palacsinta tölteléket, keverd el a metélttel, rétestészta lapok között süsd meg. Pont ilyesmire gondoltam. :-)


Közben jöttem rá, hogy nincs itthon citrom, így egy nagy narancs héját reszeltem a töltelékbe. Persze mazsola sincs, így aszalt vörösáfonya került bele. Érdemes így is kipróbálni, nekem jobban ízlik, mint a hagyományos.

Hozzávalók:

4 réteslap
olaj vagy olvasztott vaj
200 g gyufaszál tészta
500 g túró
200 g zsírdús tejföl, mentségemre szóljon, a túró zsírszegény volt :-)
100 g cukor
2 tojás
egy nagy narancs lereszelt héja
50 g aszalt vörösáfonya
1 ek. vanília-kivonat

A tésztát megfőztem, közben elkészítettem a tölteléket. A túrót, a cukrot, a tejfölt, a tojást és a vaníliát simára kevertem. Belereszeltem a narancs héját, beleszórtam az áfonyát és elkevertem a megfőtt tésztával. Egy kisebb sütőformát kikentem olajjal, belehelyeztem az első réteslapot, ezt is megkentem olajjal, rá a következőt és ezt még egyszer. Erre szedtem rá a tölteléket, az oldalt túllógó széleket ráhajtottam a tetején, majd egy méretre vágott réteslappal lezártam a tetejét. Vékonyan megkentem olajjal, 170 fokos sütőben 35-40 perc alatt készre sütöttem.

2012. január 1., vasárnap

Részeges barackos-marcipános bonbon

Az új évet is kezdjük némi alkoholizálással. :-) Körtével már készült ITT. Ezúttal egy aszalt sárgabarackos verzió került terítékre, nekem ez kicsit jobban ízlik, nincsenek benne a kis körteszemcsék.


Hozzávalók:

250 g 70%-os Callebaut étcsokoládé
1% porított kakaóvaj

néhány szem aszalt sárgabarack
2-3 cl barackpálinka (ágyas Zsindelyes)
50 g marcipán

A felaprított barackot beáztattam néhány órára a pálinkába, hogy jó részegre szívja magát. A csokoládét temperáltam, elkészítettem a csokihüvelyeket, kicsit hűtöttem. A barackdarabkákat kiporcióztam a kis mélyedésekbe, rányomkodtam a marcipánt, lezártam a bonbonokat, 30 perc hűtés. Kipotyogtattam a bonbonokat a formából.

A képen látható darabot szépen szétzúztam a formával, hoppá... :-)