Mogyorókrémes szaloncukor

Ugyan épp minden percben csokoládéban kellene úsznom, gyorsan mutatok Nektek egy otthon készíthető szaloncukrot, ha még az utolsó pillanatban belevágnátok. Ezt minden Nutella imádó gyerek és felnőtt is imádni fogja, hiszen csupa csoki és mogyoró.

A recept a Kifőztük 2012/12 számában olvasható rövid regisztráció / bejelentkezés után.

Igyekszem még a zselés szaloncukor receptjét is megosztani veletek a héten, de semmit nem ígérek. :-)



Hozzávalók (25-30 db-hoz):

10 dkg őrölt törökmogyoró
5 dkg cukor
½ dl forró víz
17,5 dkg tejcsokoládé
3 g porított kakaóvaj (elhagyható)
20 dkg étcsokoládé (legalább 60%-os kakaótartalmú)
2 g porított kakaóvaj

Az őrölt törökmogyorót, a forró vizet és a cukrot aprítógépben simára pépesítjük. A tejcsokoládét 40-45 fok közé melegítjük vízgőz felett, majd a mogyorós masszához keverjük. Hozzáadjuk a 3 g kakaóvajat. Az elkészült alapot néhány órára hűtőbe tesszük. Enyhén vizes kézzel kis nudlikat formázunk a krémből, melyeket sütőpapíron helyezünk el. (Ha közben kicsit ellágyulna a krém, visszatesszük egy órára a bevonat nélküli szaloncukrokat a hűtőbe, hogy visszadermedjen.)

Egy lábasban vizet forralunk, majd lehúzzuk a tűzről. Az étcsokoládét 40-45 fok közé melegítjük vízgőz felett, ügyelve rá, hogy a tál ne érintkezzen a vízzel. Folyamatos keverés mellett 35 fokig hűtjük, ekkor adjuk hozzá a 2 g kakaóvajat, tovább hűtjük 32 fokig, ami az étcsokoládé felhasználási hőmérséklete. Villával belemártjuk a szaloncukrokat a csokoládéba, lecsepegtetjük a felesleget, majd óvatosan egy sütőpapírral bélelt tálcára helyezzük őket. (Hogy megtartsuk a csokoládé hőmérsékletét 31-32 fok között, néha együk vissza a vízgőz fölé a csokoládét és keverjük át.) Hagyjuk szobahőmérsékleten megszilárdulni a csokoládéburkot.

Megjegyzések

  1. Hmm, nagy Nutella-rajongó vagyok, biztosan ízlene :)

    VálaszTörlés
  2. Csokoládé, mogyoró, mindenkinek ez való ;-)))
    Szép ünnepet kívánok!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép szaloncukor! Boldog karácsonyt!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések