2012. augusztus 6., hétfő

Barack sörbet

Igen, kattanásom van, és most már állandóan ilyenek lesznek a blogon. Ráadásul ez a japán barack már jó ideje nagy kedvencem. Ha csak látok valahol, lecsapok rá, szerencsére egyre több helyen kapható. (Most épp az Aldiban vettem.) Ici-pici a magja, nem rohadt belül, márpedig az utóbbi időben csak ilyeneket kaptam nektarinból a piacon és nagyon elegem lett. A húsa pedig gyönyörű fehér.


Hozzávalók:

600 g barack (mag nélkül mérve, egyébként 6 db barackból)
100 g cukor
100 ml víz
1 rúd vanília kikapart magjai


A cukrot és a vizet összeforralom egy lábasban, néhány perc alatt sűrű szirupot főzök belőle, hagyom kihűlni. A kimagozott barackokat fagyasztóba teszem néhány órára. Végül összeturmixolom a fagyos gyümölcsöt, a szirupot és a vanília magokat. Fagyigépben 30 perc alatt elkészítem a sörbetet.

Gép nélkül: a gyümölcsös folyadékot egy előre behűtött dobozba teszem, majd óránként átkeverem botmixerrel vagy villával. Ezt négyszer-ötször megismétlem.

Az íze pedig pont mint a színe, olyan édeskés, selymes, rózsaszín. :-)))

3 megjegyzés:

  1. JAjj de jó lenne a mai hőségben is:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Küldöm! :-) Igazi halvány rózsaszín ízű. :-)))

      Törlés
  2. Én is kérek egy adaggal, nagyon szép. Csinos a fotón is a pink háttérrel!:)

    VálaszTörlés