Sacher-torta


Tavaly ilyenkor jöttem rá, hogy nem is olyan nagy kunszt a Sacher-tortát elkészíteni, elég sokszor csináltam, majd jöttek a kis változtatások. Nem mintha nem lenne tökéletes baracklekvárral, de ki kellett próbálnom narancslekvárral is. Nekem ez lett a kedvencem, fokozhatjuk még egy réteg marcipánnal is, senki nem fogja bánni.

Hozzávalók egy 24 cm-es formához (én most csak fél adagot készítettem, azért lett csak ekkora a torta):

200 g liszt
200 g étcsokoládé
200 g vaj
150 g cukor
150 g porcukor
8 tojás
2 rúd vanília
10 g sütőpor

200 g étcsokoládé
1 üveg sárgabarack lekvár / narancslekvár

A csokoládét olvasszuk meg, keverjük bele a puha vajat, a porcukrot és a vanília aromás magjait. Folyamatos keverés mellett adjuk hozzá a tojások sárgáját. A fehérjéket egy külön tálban verjük keményre a kristálycukorral és egy csipet sóval.
A sütőporos lisztet keverjük simára a csokoládés masszával, majd nagy mozdulatokkal, óvatosan forgassuk bele a fehérjéket is. Öntsük tortaformába és tegyük 190 fokra előmelegített sütőbe. Ezen a hőfokon süssük 10 percig, majd 160 fokon további 30 percig.

Végezzünk tűpróbát, hagyjuk hűlni, fordítsuk ki a formából, vágjuk ketté. Jó alaposan kenjük meg lekvárral, én egy egész adaghoz el is használok egy üveggel. Az olvasztott csokoládéval vonjuk be a tortát. Én temperáltam, de nem feltétlenül szükséges.


A fél adag nem sikerült olyan jól, a közepe kissé folyós maradt, így inkább maradjatok az egész adagnál, csak legyen, aki megeszi. :-)

Megjegyzések

  1. Azta de klassz lett, nagyon jó ötlet a tetején a csodás bonbon:-))

    VálaszTörlés
  2. Nagy kedvencem nekem is, a bonbon és a narancslekvár pedig szuper ötlet!!! Elhiszem, hogy isteni lett!! :))

    VálaszTörlés
  3. Nagyon ötletes vagy! Biztosan fincsi lehetett így is.

    VálaszTörlés
  4. Nem igazán szeretem, anyukám viszont nagyon. Viszont klassz ötlet a bonbon a tetején. :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó ötlet a felturbózás:) Sokszor mondtam, nem vagyok nagy csokis, de azért egy szeletke lecsúszna:) A család többi tagja pedig gondoskodna a többiről, lehet egész adag:)

    VálaszTörlés
  6. Katuci, a tied hogy lett ilyen magas? Az enyém az istennek se akart múltkor megemelkedni :( Na meg a teteje is nagyon jól néz ki! Téged is hívlak játszani hozzám, ha van kedved - részletek nálam :)

    VálaszTörlés
  7. De guszta! Mosolyfiú kedvence, majd februárban a szülinapjára sütök is neki ;))

    VálaszTörlés
  8. gesztenye, köszi, majd jön annak is a részletezése. :-) De nem ettük meg vele, így is túl sok volt a csoki. :-)

    Barbi, ugye, ugye csupa csoki! :-) Narancs-csoki meg végképp nagyon bejövős. :-)

    M@rti, köszi! :-)

    Chriesi, én is csak ritkán, nagyon kell vigyázni, hogy ne legyen száraz, mert agyoncsapja az egészet. A bonbon amúgy narancsos-marcipános volt.

    Trollanyu, biztos örülnének neki, tudom, hogy a narancslekit is szeretik. :-)

    Tejszínhab, köszi, megyek hozzád! :-) Szerintem a sütőpor segít rajta, csak a közepe nem sült meg teljesen, így be is volt zuhanva kicsit.

    Panna, hajrá, azért el tudnám képzelni fehér csokival és valami bogyós lekvárral is.

    VálaszTörlés
  9. Nagyon jól néz ki guszta! Jó tömény lehet ez a süti még nem készítettem ezt a fajta tortát!

    VálaszTörlés
  10. Hűha! Szuper! Narancslekvár és marcipán, meg még bonbonok is a tetején???? Ha te egyszer nekiállsz felturbózni valamit...
    A "milkacsokiimádó" remélem értékeli. ;)))

    VálaszTörlés
  11. Hát ez csodás lett, én is imádom a narancs/mandarindzsemet, jó néha kísérletezni!

    VálaszTörlés
  12. Éva, bizony az, szóval csak mértékkel. :-)

    Petra, bizony, ezt még Ő is szereti. :-)

    Wanna, mindenképp próbált ki vele. :-)

    VálaszTörlés
  13. Ááá, a Sachert nem lehet mértékkel enni... Nagyon szeretem! :)
    Szépségesek a bonbonok, csokitortára már tettem én is korábban (naná, hogy nem SK-t :P), de ez különösen tetszik, főleg, hogy a Sacherhez igazítottad az ízét. :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések